2 of Cups & VI. Lovers & XV. Devil & Ace of Cups & Fő energia: XVII. Star & XX. Judgment - 29. hét
A KÉTSÉGEK, kettősségek világában szeretünk a "vagy-vagy" köré csoportosítani létezésünk, és életünk minőségeit, értelmét, célját. Az EGY-ből kiszakadva, szinte elképzelhetetlen földi életünkben, hogy ne ellentétekben gondolkozzunk. Mindent szétszedünk darabjaira, és minősítünk, ítélkezünk: jó-rossz, kicsi-nagy, szép-csúnya, csendes-zajos, hideg-meleg, élő-élettelen, szeret-gyűlöl, férfi-nő, Nap-Hold, véges-végtelen, örök-múlandó, isteni-emberi... Elmével nehéz "megemészteni" annak létjogosultságát, és tényét, hogy minden fogalom egymásban visszatalál önmagába. Az ellentétek nemcsak vonzzák egymást, de ki is egyenlítik, kiegészítik egymást. A Yin és a Yang, egymásba áramlik; majd önmagába tér vissza; folyamatos kölcsönhatásban kiegészítve egymást, az EGYSÉG dinamikus rendszerét alkotják. Az univerzum az egyensúlyra, a harmóniára, a rendre törekszik; bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a látszat nem ez. A látszat, csupán illúzió, és mint oly sokszor könnyen tévútra vezethet. A 'test-lélek-szellem' egysége magában hordozza az összes földi értelemben sokszor összeférhetetlennek tűnő, összeegyeztethetetlen minőséget. Minden ember magába hordozza a női, a sötét, és befogadó (yin); és a férfi, a világos, a kiáradó (yang) minőséget; ahogy minden ember fizikai teste múlandó - csupán egy jelmez, egy ruha melyet erre az inkarnációra választott -, lelke viszont örök, halhatatlan; az isteni EGY-ből megnyilvánulatlan rész.
Kulcs-gondolatok az érkezett tarot kártyákhoz:
- Kelyhek 2:
Szerető szívek találkozása... Ellentétek egymásra gyakorolt vonzerejének a megjelenítője; amikor a kettő, eggyé akar válni: yin-yang egymást kiegészítő, egymásban feloldódó minősége. Két lélek egyesülése; a feltételek nélküli szeretet, és bizalom teljességének befogadása, átadása, és megélése.
Vénusz a Rákban: érzelmek harmóniája; a szerelem eredete; a titokkutatás kreativitása.
A 2-es szám jelentése: a 2-es szám mindig dualitást jelöl; a Hold szimbólum rendszerét jeleníti meg: lélek, érzékenység, befogadás, változás, átalakulás. - VI. Szeretők:
Két lélek összefonódása a teljes odaadás - meztelen - varázslatában. Eggyé válok a választásommal; és hű maradok hozzá örökre. A halandó, és halhatatlan egyesítése a szerelem misztikumában. A földi szerelem, és a lelki egyesülés varázslata: az EGY csodája. Tiszta szívből hozott, érzelmi alapú döntés.
Kövesd a szíved sugallatát!
Ikrek zodiákusa: ismerni a dualizmust; azaz TUDNI a halhatatlan és halandó egységét létezésünkben; szerelmünkben... A 6-os szám, mint Vénusz száma: a szerelem, harmónia, művészet, kreativitás és termékenység jelölője. - XV. Ördög:
Az anyagba zárt szellem rabsága. Mikor elfeledkezünk a 'test-lélek-szellem' egységéről, és kizárólagosan a matériával azonosulunk.
Küszöbön álló sorsforduló. Az "érme" árnyékos - sötét oldalára hívja fel a figyelmünk. Talán a legerősebben tisztító lap. Őszintén szembenézve önmagunkkal, felismerhetjük saját mértéktelenségeinket, függőségeinket, titkos vágyainkat, önámításunkat, önhittségünket, a felelősség hárításunkat; manipulációinkat... Nézz rá az érme másik oldalára is! Vedd észre, hogy a fény, és az árnyék, a világos és a sötét eredendője EGY és ugyanaz.
Bak zodiákusa: uralom a tetteimet; megoldok és tovább haladok; működtetem a "megszerzett" tudást, amivel rendelkezem.
15=1+5=6 Az Ördöghöz rendelhető szám a 6-os. Törekedj a mértékletességre, az egyensúlyra! A "megoldott Ördög lapja" elvezet a Szeretők kártyájához; amikor tudunk szívből hozott döntéseket hozni; mert már nem a függőségek és félelmek irányítanak... - Kelyhek Ásza:
Isteni szeretet és védelem; az egységélmény állapota.A VÍZ ereje - az ÉRZELEM bősége. Lubickolni az isteni minőségű szeretetben; az egységélményt megélni földi létezésünkben. A feltételek nélküli szeretet; a teljes odaadás felemelő élménye. (Víz eleme)
Ne félj szeretni! - Fő energia: XVII. Csillag és XX. Ítélet:
Csillagtükörfényben felismerni önvalónk örökkévalóságát. Az EGY-be vetett HIT ereje; a legbelsőbb meggyőződésünk reményteljes kibontakoztatása.
XVII. Csillag:
Az inspiráció - misztikus védelmező - kártyája; reményt és hitet ad, ugyanakkor türelemre int. A nehéz időkben, bölcsességgel, és szeretettel tudsz sikert aratni a félelemek felett. A lehetőségek tárháza végtelen - mint égen a csillag - te választasz közülük. Ismerd fel önön kapcsolatodat az univerzum energiáival, hogy megteremthesd az egyensúlyt magadban. Belső harmóniához vezető felismerések; melyek a gyógyulásunkat jelentik a teljesség felé vezető úton. Engedd, hogy az égiek irányítsák "lépteid".
Vízöntő zodiákusához köthető két legfontosabb kulcsszó: a szabadság és karmatiszítás. Minél kevesebb karmikus feladat nyomja a vállad - minél "tisztább vagy! - annál szabadabban létezhetsz...
XX. Ítélet:
A bátorság egy következő aspektusát tárja elénk az Ítélet kártyája; mivel szükségessé teszi, hogy egy magasabb szemszögből tekints létezésedre. A kozmikus megújulás; egy teljes újjászületés lehetőségét hordozza magában azáltal, hogy legbelsőbb igazságunk ismeretének fényében "megtaláljuk önvalónk". Teljes átalakulás - az isteni terv szerint. A változás, és fejlődés ideje - egy új korszak beköszönte. Karma utolsó lépésének megtétele.
Plútó bolygóhoz kapcsolható: minőségi változást hoz életünkben; ereje által ráláthatunk életünk "legmélyebb régióira" minden területen. Kicsiny bolygó, mely kozmikus erőt és bőséget hordoz magában. Megjelenése mindig mélyreható döntéssel társul életünkben. Az ÉRTELEM (tűz) és az ÉRZELEM (víz) együtt. Az egyetlen két elemmel rendelkező planéta (tűz + víz). "A VARÁZSLÓ EREJE:"
"Meghalnánk, mondván:
"Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."" /Ady Endre/
Mi a szerelem? Mi a különbség a földi, és az égi szerelem között? Az egyiket köti a matéria, a másik szabadulna a matéria fogságából; de tudja sem az idő, sem a hely nem alkalmas. Hiszen az égi szerelem független tértől és időtől; nem köti az anyag sűrűsége.
Szerelem az, mikor még a természet törvényei is megőrülnek. Feje tetejére áll az egész addigi világ. A föld a lábad alatt olyan erővel kezd el remegni, hogy a Nap, a Hold, de még a csillagok is lepotyognak az égről, és elvesznek az óceán feneketlen, mély, kék vízében... A mindent elborító sötétségben csupán két izzó fénypont létezik: Te és Ő. Szétválaszthatatlan szétválasztott. Ég és Föld menyegzője, szívünk násza az isteni szeretet valósága; a soha be nem teljesülhető egybeforrás reménye. Beléd akarok olvadni, eggyé akarok válni veled; de az anyag fogsága nem engedi. Kéjesen marcangoló, gyönyörű fájdalom. A test kegyelme véges, és korlátozott. A lélek vágya, és óhaja végtelen, és örök. Azt hisszük az anyag enyhíthet szenvedésünkön, sóvárgásunkon. A test képes az ideiglenes megkönnyebbülésre... De a LÉLEK, valami olyanra vágyik, amitől pont a test tartja távol; az anyag zárja el egy egész életre. A lélek, az EGY élményére vágyakozik. Eggyé forrni a láthatatlanban, az anyag nélküliségben, a szellemben, a lélek birodalmában. Minden földi szerelem, az isteni szerelem, földi inkarnációja. A szerelem tökéletesen megtestesít minden ellentétet. Magában hordozza a legboldogabb gyönyörűséget, a beteljesülést, és a fizikai egybeolvadás mámorát; ugyanakkor magában hordozz a hiány édes keserűségét, szenvedését, és fájdalmát. A végtelen, örök égi keringő lelkünk óhaja, szívünk kívánsága, amit az anyag se nem ért, se nem képes megvalósítani. A "test-lélek-szellem" egysége csak önmagunkban megélhető minőség, bármennyire is szeretnénk duális tudatunkkal, fizikai testben, kiegészítő felünkkel eljárni a táncot.
A matéria gyermeke, amikor belesüllyed az anyagi világba, és azonosítja önvalóját a földi létezéssel; nem érti, hogy a szerelem miért képes fájni?! Miért okozhat akár szenvedést, egy beteljesültnek hitt szerelem?
"Minden csókomban meghalok. S ajkaidon kelek újra." /Ady Endre/
A szerelem a legédesebb gyötrelem: élet és halál, gyönyör és szenvedés, a beteljesületlen beteljesülés, a forró jég; és a jeges forróság káprázata. Minden szerelem, az Isten utáni vágyakozásunk megtestesülése. Megtaláljuk az elveszettnek hitt felünk; akit mohón fel akarunk falni; magunkévá akarunk tenni; akivel az egység mámorában akarunk lebegni az örökkévalóságban. A varázslatos az, hogy emberként nem tudunk ettől az illúziótól elszakadni; még akkor sem, ha tudjuk, mi magunk vagyunk a TELJESSÉG, és csupán önön megnyilvánulatlan része után vágyakozunk... A megnyilvánult, és megnyilvánulatlan egysége; a kör végtelensége, az örök igazságban. Ezért nézünk földi szerelmünkre úgy, mintha magára Zeuszra; vagy a tenger habjaiból épp kilépő Aphroditéra tekintenénk. "Ő" jelenti a matériában a MINDENT, és a SEMMIT; az EGYSÉG illúzióját, és a TELJESSÉG reményét; a megnyilvánulatlan önvalónk "földi polaritásának hasonmását". Mind, hiánytalanul, maradéktalanul egészek vagyunk; de dualista létezésünk kéri, sőt könyörög, hogy a szerelem tűzében égve éljünk.
Két csodálatos lehetőséget is kapunk földi utazásunk során, hogy megtanuljuk mi is az igazi, feltételek nélküli szeretet. Az egyik, a szerelem. Az izzó, szenvedélyes vágy, a testi-lelki EGYESÜLÉS után. A másik, a gyermekáldás. A melegségben fürdőző új élet teremtése - a szülés értelmében: a kettéválás. Eggyé vágyom válni a másik felemmel, majd szükséges elengednem a bennem növekvő új életet, a születés pillanatában. Befogadni - táplálni - elengedni. Az anyai minőség, nemcsak a várandósság hónapjaiban része életünknek, hanem minden egyes nap, biológiai nemtől függetlenül. Van, aki azért lép életünkbe, hogy általa fellelhessük önmagunkban a szeretet erejét; megtanuljunk szeretni. Van, aki által tapasztaljuk a szerelemet; és van aki annak fájdalmas tanítását hordozza magában, hogy a megtanuljuk elengedni azt, akit szeretünk. Emberi kapcsolataink kifürkészhetetlenek, és sokszor nem igazán érthetőek földi nézőpontból; de lelkünkben kell élnie a bizonyosságnak, hogy minden okkal, és értünk történik. Bármilyen próba elé is állít az élet, bármit is kell tapasztaljunk, tanuljunk végtelen "könyvtárából", mind fejlődésünket szolgálja, hogy közelebb kerüljünk az EGY bölcsességéhez; és visszatalálhassunk az egykoron elvesztett önvalónkhoz. A szeretetet, a valódi egység élményét, önmagunkban lelhetjük meg. Szerelmünk, szüleink, gyermekeink, társaink, életünk során, mind segítőink. Segítőink, hogy megismerjük a bennünk élő szeretetet; azt a valakit, aki elfogadja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Tudom, ez talán a legnehezebb próbatétel, amit ki kell álljunk! Ránézve a naptáram jövő heti beosztására..., lesz mit gyakoroljak! Lesz lehetőségem tesztelni saját magam, hogy mennyire vagyok képes, vagy sem, meglátni a nehézségekben, az élet nagy igazságait, és a bezsebelt tapasztalat értelmét képes leszek-e magamévá tenni, ítélet mentesen, elfogadón. Szokták mondani, hogy a TUDÁS hatalom...; de mit sem ér megvalósítás nélkül! A szeretetről nem elég szép szavakat mondani; nem elég tudni, hogy kellene csinálni! Meg kell tanuljuk, minden nap, minden pillanatában ÉLNI, az önmagunkban felismert szeretetet.
Szeretettel, Mika Gabi
"(Édes boszorkányom,
Láttál angyalt holtan?)
- Láttam szép-magamat,
Mikor még nem voltam. -
(A Holdat a Nappal
Láttad összebújni?)
- Láttam fehér szívet
Pirosra fakulni. -
(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
- Láttam Újév napját
Szilvesztert keresve. -
(Leszitálni láttál
Égből eső-márványt?)
- Láttam az egeken
Fekete szivárványt. -
(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
- Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel. -
(Láttál visszafordult
Óramutatókat?)
- Láttam perzselését
Sosem kapott csóknak. -
(Láttál már tengeren
Fogant őserdőket?)
- Láttam, kis sose lesz,
A holnapi nődet. -
(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
- Láttam a szívedet,
Szívemen van s véged. -
Ady Endre - Beszélgetés a boszorkánnyal (részlet)