Csillagfényből szőtt selyemruha

Senki sem tökéletes. Az emberi létezésünk adja erre a garanciát, minden nap kapunk róla bizonyítékot - amit mi adunk önmagunknak - van még hova fejlődnünk! Emberek vagyunk, hasítottságban, polarizált világban élünk, szinte lehetetlen nem hibáznunk, viszont törekednünk kell energiaszintünk növelésére, lelkünk felfényesítésére minden pillanatban, amit csillagfényből szőtt selyemruhánkban töltünk itt a Földön.

Bennünk van a yin és a yang is... női és férfi minőség egyvelegét alkotjuk, csak a testet öltöttségben az egyik hangsúlyosabb szerepet tölt be életünkben. A társadalom sajnos éles határokat szab, betartandó kereteket ad mind a férfiaknak, mind a nőknek - amit már egészen pici korban elkezdünk belenevelni gyermekeinkbe. Nem a nemiségről beszélek, még csak nem is a nemi identitásról! Az érzelmekről szeretnék pár szót mondani. Attól, hogy valaki férfi, vagy női testben létezik, attól még ember és vannak érzelmei, érzései. Ez az, amiben a társadalmi elvárások, ítéletek nagyon rugalmatlanok és kirekesztőek. Sőt, lassan ott tartunk, hogy nemiségtől függetlenül ciki érezni, érzelmeket megélni - ha mégis érzel még valamit, bizonyosan le- és meg kell tagad, hogy elfogadható légy a külvilág szemében. Persze csak, ha meg akarsz felelni ennek az elvárásnak. Ezt nehéz levetkőzni, mert ebbe születünk, ebbe szocializálódunk, erre tanítanak. A fél-elem a meghatározó létélményünk, a szeretet helyett.

Sok ítéletet hallok nőktől férfiakra és természetesen fordítva is... más a gondolkodásmód, mások az érzelmek, amik gátat, falat húznak a két nem közé. Mindkét oldal úgy érzi őt nem értik meg, nem fogadják el... hisz, hogy is érthetné meg egy "nő a férfit", vagy egy "férfi a nőt"!? ... Csodálkozunk, hogy felfordult az egész világ, már senki nem tudja ki is ő valójában, milyen nemiséggel rendelkezik és azon belül is "egyáltalán mit érezhet?", érezhet-e még egyáltalán bármit is?! A kisfiúknak azt mondjuk legyenek erősek, ne sírjanak..., a lányoknak, hogy ne nyafogjanak, ne hisztizzenek... Üzeneteket adunk át ezekkel gyermekeinknek, de arról már fogalmunk sincs, hogy milyet!

A fiúknak üzenjük, hogy legyenek érzelemmentesek, szívtelenek, ne törődjenek semmivel csak azzal, hogy erősnek tűnjenek. De itt jön egy hatalmas probléma. Aki az érzelmeit elnyomja, mert azt tanítják neki, hogy nem élheti meg - mert akkor gyenge, lányos... - az nem erős lesz, hanem csak erőszakos! A különbség hatalmas. Utána a felnőtt nők reklamálnak, hogy a "férfiak érzéketlen, érzelem mentes, erőszakos alakok", akik képtelenek a megértésre, az érzelmek kimutatására, az őszinteségre és a szeretetre. Nők, anyák, asszonyok! Mi csináltuk! Mi neveltük a fiainkat ilyenné, ezt tesszük generációk óta! Egy kiskorától érzelmi elfojtásban lévő fiútól-férfitől, hogy várhatjuk el, hogy felnőtt érző szívű, figyelmes férfi legyen!? Egyetlen dolgot tanítottunk meg neki: hogyan nyomja el az érzelmeit, az érzéseit, hogy tagadja meg őket. Meg kellene értenünk, hogy az érzelem, az érzelem! Minden 'nem' számára, minden érzelem szabadon megélhető - ha ezt nem engedjük, az csak elfojtáshoz és szenvedéshez vezet - ezt kellene a gyermekeinknek mondani, erre kellene nevelni őket.

A lányok sincsenek jobb helyzetben. Az eddigiek alapján azt hihetnénk, hogy nekik szabad az érzelmeket megélni, mert az olyan "lányos"... Hát, sajnos NEM! A lányokat is az érzelmeik elfojtására tanítjuk. A lányok a "síró-pityogók", a hisztisek, akiknek már gyerekkorukban is mindig lelki problémájuk van ... érthetetlenek, mert mindig érzelmekből cselekednek, az pedig kiszámíthatatlan, és teljesen szubjektív... Mi lányok az állandó, túlzott, érzelmünk miatt kapunk bírálatot, ítéletet. Aztán persze szép lassan mi is megtanuljuk, hogy az érzelmeinket jobb leplezni, rejtegetni ... elfojtani és inkább már nem is érezni semmit. Mi is, pont mint a férfiak megtanulunk keménynek látszani, erősnek..., de ez nem erő, csak egyszerű, pusztító erőszak, azaz gyengeség.

Erőszakos yin és erőszakos yang..., hogy lesz ebből egység? Egymásban feloldódó varázslatos kerek egész!? Tiszta egységélmény!? Generációról, generációra romlik a helyzet, és egyre elégedetlenebbek vagyunk a másik nemmel.

Férfi a nővel elégedetlen... A férfiak nem gyenge, hanem gyengéd nőre vágynak! A gyengéd nő szeretetteljes, gondoskodó, megbocsátó, odaadó, megértő, elfogadó, a kényeskedést még hírből sem ismerő, simulékony, doromboló kiscica. Persze a nő legyen egy szexi vadmacska, aki egyszerre vad, szenvedélyes, de ugyanakkor gyengéd és romantikus is.

Nő a férfival elégedetlen ... A nők nem erőszakos, hanem erős férfira vágynak! Az erős férfi szeretetteljes, az érzelmeit képes kimutatni, figyelmes, szeret beszélgetni, biztonságot nyújt, társként, egyenrangú partnerként kezeli a nőt. A nő testét és lelkét egyszerre kívánja, szexualitása az egység élmény megélését adja, ami egyszerre vad, szenvedélyes, ellentmondást nem tűrő erővel rendelkezik, de ugyanakkor végtelenül gyengéd és romantikus.

Ehelyett két érzelemmentességre, önvédelmezésre nevelt, erőszakos ember próbálja odaadni magát egymásnak. A végeredmény elégedetlenség, frusztráció, fájdalom, sértések és bántások tömkelege. Ha szeretnénk megélni, amire ott legeslegbelül vágyunk - mert mind erről álmodozunk - nincs más lehetőségünk mint magunkon kezdeni a változtatást, a változást - hisz csak erre van lehetőségünk, mást nem tudunk megváltoztatni. Fel kell nőnünk! Felnőtt férfiakká és nőkké kell váljunk, akik nem félnek szeretni, nem félnek testileg-lelkileg lemeztelenedve odaadni magukat a másiknak. Teljes odaadás, egységélmény, csak tudatos, felnőtt létben lehetséges, a tiszta, önzetlen, 'mez'telen szeretet állapotában.

Szeretettel, Mika Gabi

"Minden nő szabadságharca addig tart, amíg nem találkozik egy valódi Férfival. Akkor a párducból szelíd őz lesz, és a női szabadságharc zászlóbontójából egy szerelmes asszony, mert minden vágya, hogy egy biztonságos tenyéren üljön, és érezze egy erős, oltalmazó és szerető kéz melegét." /Müller Péter/