Időtlenség

"Akinek egy órája van, tudja, mennyi a pontos idő. Akinek két órája van, már nem olyan biztos benne."             Az IDŐ ... egy újabb illúzió életünk nagykönyvéből. Soha nem szerettem a fizika órákat, gyerekként ezt mindenki azzal magyarázta, hogy "a lányok már csak ilyenek, nem szokták szeretni!". Ettől nem éreztem magam jobban ... mintha a női mivoltom korlátozó tényező lenne ... Felnőttként jöttem rá, nem feltétlen bennem volt a hiba. A fizika nagyon érdekes tudomány, csak az oktatásával van némi probléma. A száraz magolni való törvények és a matematikai számolásokon keresztül nem igazán jött át az izgalmas része, ami lányt, fiút egyaránt érdekelhet. Einstein relativitás elméletének tanulása közben nem emlékszem, hogy a tanár mondott volna életszerű, saját példákat rá ... arra sem emlékszem, hogy arról tanultunk volna elmélyülten, hogy: AZ IDŐ RELATÍV! Lehet elhangzott mellékmondatként, mint abszolút jelentéktelen tartalom. 

A fizikát nem lehet csak elméleti síkon tanítani ... pontosabban lehet, hisz ezt csinálják, de a lényeg elvész... Tudom, tudom: nincs rá "idő", a kerettanterv nem engedi. Persze, hogy nem engedi, mert még talán gondolkodó, értelmes felnőttek válnának a gyerekekből, nem szabálykövető, kizárólag magolást visszaböfögő birkák. Quantum fizikát melyik iskolában tanulnak? Melyik fizika tanár tanítja? Igen, egyetemi szint - hisz még a fizikusokat is zavarba hozza - de egyszerű alapot, hogy egyáltalán mivel foglalkozik, milyen újdonságot fedezett fel általa az emberiség, igenis kellene már a kisebbeknek is tanítani! Mindenkinek kellene tudnia! A csodák egy része már bizonyítva van! Olyan tudományos bizonyítások, bizonyítékok állnak már az emberiség számára elérhetővé, melyek hidat képeznek a materializmus és ezotéria között - a látható és láthatatlan világ között teremt kapcsolatot - de nem akarják közkinccsé tenni. Kinek is szolgálná az érdekét, ha az emberekben - széles körben - az ős tudás elkezdene feléledni? Mi történne, ha csak egy pici külső visszaigazolást kaphatnának a tudománytól(!?), hogy sokkal több a világ, mint amit látunk, és meg tudunk fogni. 

Ki ne tapasztalta volna élete során, hogy az idő néha nagyon lassan telik, időnként meg csak úgy száguld, mintha ezer táltos paripa repítené. Ami néha egy évszázadnak tűnik, máskor csak egy kóbor pillanatnak. Bizonyára a belső órádat is megtapasztaltad már, hogy nincs is szükséged ébresztőre, a szokott idő előtt pár perccel magadtól ébredsz fel. Kíváncsi vagyok hányan tapasztalták meg az idő relativitását a következő módon. Velem már megesett több alkalommal is... 

Nagyon siettem, szinte lehetetlennek tűnt, hogy a célhelyre időben megérkezzek, ennek érdekében a forgalom is mindent "bevetett": lassú sofőr, piros lámpa, párhuzamos közlekedés. A pillanat, amikor elengeded, feladod, súlytalanná válik a történet, mert belátod lehetetlen küldetésre vállalkoztál. Abban a pillanatban van egyfajta bizonyosság, nyugalom, béke, hit és derű: MINDEN RENDBEN VAN! És akkor történik a CSODA: az idő lelassul. Ránézek az órára és vezetek tovább. Már nem is érdekel hány óra van, nem érdekel mikor érek oda, csak hagyom áramlani az életet, a történést ... hallgatom a zenét és énekelek. Már nem akarok hatni rá, nem akarom görcsösen befolyásolni a helyzetet, a tudatom korlátozottságán úgyis lehetetlen átlátni ... lesz, ami lesz, csak teszem a dolgom, lazán, önfeledten, szabadon. Ez egy más tudatállapot, más frekvencia. Mikor megérkezem és megállok, újból egy pillantást vetek az órára. Lehetetlen! Ennyi idő alatt nem lehet odaérni, akkor sem, ha nincs senki az úton és egyedüli autóversenyzőként suhantam volna végig az úton, akkor sem érhettem volna oda! Mégis odaértem. Az idő relatív, tudatállapotunktól függő létező, egyszerű gondolat: ILLÚZIÓ. Csupán közös megegyezésen alapuló mértekegység rendszer.

Nem is akarom megkísérelni szakszerűen megmagyarázni, úgyse tudnám - nem vagyok se quantum fizikus, se fizikus - bárki hozzáférhet szakirodalomhoz és tájékozódhat a témában hiteles forrásból. Egy dolog biztos: minden energia, energiahullám. Az Univerzum hatalmas, csodálatos és mi oly keveset tudunk róla, mégis meg vagyunk róla győződve, hogy csak az létezik, amit látunk, hallunk és tapintunk. 

"A múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak illúzió, még ha oly makacs is." /Albert Einstein/ Az idő témakörnél elengedhetetlen beszélni a 'múlt-jelen-jövő' hármasáról... Mind egyszerre létezik, lehetetlen szétválasztani a három fogalmat. A pillanat amikor, leírok egy szót: aktuálisan a jelenem, de mire a szó végére érek már a múltam, a szó közepén már élem a jövő pillanatot is, mert tudom mit fogok leírni. A pillanat magában foglalja azt, ami volt, ami van és ami lesz. Az időfaktort beletéve, természetesen mondhatod, hogy van távolabbi múlt és távoli jövő. Egy dolgot figyelmen kívül hagytál ... az élet végtelen állóképek sorozata, az adott pillanatban minden egyszerre van. A múlt a jelened és jövőd, a jelen a múltad és jövőd, a jövőd a múltad és jelened. Nincs más csak az aktuális pillanat, a jelen. A többi csak egyszerű gondolat: a múlton rágódunk, a jövő miatt aggódunk. Abban a pillanatban, hogy ezt a hármas egységet szétbontod részleteire, veszíted el az egység lehetőségét és szalasztod el a jelen pillanatot, mert a nézőpontod a fél-elem lett. 

Szeretettel, Mika Gabi 

"Az univerzum legcsodálatosabb tulajdonsága talán az, hogy minden ember gondolatvilágához képes alkalmazkodni. Mi teremtjük és mi vonzzuk magunkhoz mindazt, ami környezetünket alkotja, de csak annyit látunk belőle, amennyit tudatosságunk szintje lehetővé tesz. (...) Sajnos, sokan vannak, akiknek gondolatvilága annyira szűkre szabott, hogy az egyént saját lehetőségei elől is elzárja. Hogy milyen lehetőségekről van szó? A gondolat teremtő erejének korlátlan használatáról egy olyan univerzumban, amely engedelmeskedik a gondolat erejének. Arról a lehetőséről, hogy magunkban és környezetünkben nagyon sok mindent megváltoztathatunk pusztán azáltal, hogy változtatunk gondolkodásmódunkon. Elődeink különös módon többet tudtak ezekről a dolgokról. Az ókori Egyiptomban Ízisz fátylának nevezték az illúziót, ami az ember elől a valóságot eltakarta. Indiában még ma is a májá fátyláról beszélnek. Ugyanezt a szót használta a dél-amerikai maja civilizáció is. Májá annyit jelent, mint varázslat. Létezik tehát egy láthatatlan fátyol, amit mi magunk teremtünk, és amely eltakarja előlünk a teljes képet. Amit látunk, az maga a fátyol, tehát az egésznek csak parányi része, amit aztán hamis elvárásaink és előítéleteink alaposan eltorzítanak. A valóság ettől sokkal több. Szerencsére bőven van rá időnk, hogy felismerjük ..." /Balogh Béla A végső valóság/