6 of Air & VII. Chariot & 9 of Fire & fő energia: III. Empress

Ne add fel a cél előtt! Mind küzdünk nehézségekkel, félelmekkel, akadályokkal és nehézségekkel. Elgondolkoztál már azon, hogyan lennél képes értékelni a nyugalmat, a boldogságot, az örömet; ha az ellentétpárjait nem ismernéd? Lenne lehetőséged a teljesség, vagy beteljesedettség élményét megélni földi létezésedben; ha nem ismernéd az érme mindkét oldalát? Szeretjük kerülni a fájdalmakat, az "érzelmi mélységeket"..., meg úgy általában mindent, ami kihívást jelent; vagy erőfeszítést, és belefektetett munkát vár el tőlünk. Az igazság az; ha ülünk a nappaliban a kényelmes kanapén - nem csinálva semmit; csak punnyadunk és várjuk, hogy minden jó és szép legyen, hát... nem biztos, hogy sikerülni fog! Ha életed álma az, hogy szeretnéd "a világ tetejéről", a Csomolungma (Mount Everest) legmagasabb pontjáról megnézni a kilátást; akkor bekapcsolhatod a televíziót, és megnézheted... Vagy(!); "kézen foghatod magad" és megmászhatod a valóságban is a hegyet! Az egyik megoldás: kényelmes, veszélytelen, és "csak egy gombot kell megnyomj"; nincs sok teendőd. Nincs fáradtság, nincs fájdalom; nem szükséges a kitartásod, az akaraterőd; nem kell legyőznöd a nehézségeket és a belül tomboló félelmeket. De ne is számíts arra az élményre, amit csak akkor élhetsz át; ha bátor vagy, ha minden energiádat, erődet, lelkesedésedet, munkádat, kitartásodat, hitedet beletéve megvalósítod az álmod! Minden tőled telhetőt megteszel érte; minden félelmet, és akadályt "megugorva" véghez viszed a terved. Nem hasonlítható egymáshoz a két megélés! Persze; tisztában vagyok vele, hogy manapság mindenki azt hiszi, hogy instant a rendelkezésére áll minden; online elérhető, beszerezhető, megélhető...; de egyet elfelejt a mai kor embere: ÉLNI! Tiszta szívből, igazan! 

Kulcs-gondolatok a mai tarot kártyákhoz:

• Kardok 6: Személyiség fejlődéssel összefüggő KORSZAKVÁLTÁS kezdete. Belső igazságunk felvállalása; kiállás önmagunk mellett. 
• VII. Diadalszekér: Tudatában vagyok a lehetőségeimnek; a felmerülő akadályokat le tudom győzni. Magabiztosan, rendíthetetlenül elindulok a célom felé; és sikerre viszem a tervemet!
• Botok 9: A tudatalatti félelmek lapja. Belső ERŐNK megtalálása szükséges ahhoz, képesek legyünk a bennünk élő bölcsességre - intuíciónkra - hallgatni. A körülményeket újraértékelve, képessé válok megszabadulni saját korlátaimtól.
• Fő energia, III. Császárnő: Az 'ősbizalom' élményének visszaszerzése - hit a szeretet erejében. Támogató, pozitív kártya. Az anya - a nőiesség - az istennő minősége: a teremtő erő.

Sajnos nem figyelünk oda magunkra; és nem is ismerjük azt a valakit, aki lelkünk mélyén él. Elvitte a figyelmünk a technika, és a pótcselekvések tömkelege... Mindenki "belefojtja" a bánatát, az elégedetlenségét, a boldogtalanságát, a félelmét valamilyen "pót szerbe, pót cselekvésbe". A legszomorúbb, amikor még azt sem látjuk, hogy elégedetlenek és boldogtalanok vagyunk. Az igazság fájdalmas; és talán ettől rettegünk a legjobban; mert kártyavárként omlik össze, az addig gondosan felépített 'kirakat életünk'. Álarcokat hordunk; és álarcainkkal azonosultunk. De a lelkünket nem lehet átverni; tudja, hogy nem vagyunk azonosakkal azzal a "valakivel", akit a külvilágnak, és önmagunknak hazudunk. Mindig "kibújik a szög a zsákból"..., nem lehet következmények nélkül, végestelen-végig játszanunk a saját életünkkel. A feladatok, a problémák azért vannak, hogy szembenézzünk velük, és "megdolgozzuk" őket. Elfutni gyáván... - lehet..., de nem célravezető! A félelmeinkkel szembenézni, és "megvívni velük a csatát" bátorságra van szükségünk; amit a belső erőnkből tudunk meríteni. A belső erő a szeretet - létezésünk magja. Már megint a 'félelem-szeretet' kettősénél járunk... A kettő kizárja egymást, ezzel nem árt tisztában lenni! Amíg egy icipicit is félelem motivál, vagy visszatart (bármitől), addig nincs szeretet. A szeretet és a félelem nem "férnek meg egy helyiségben"; nem összeegyeztethető létezésük. Megoldás van! Feloldható a félelem; a feltétel nélküli, odaadó szeretetben. Becsüld meg intuíciód hangját (amennyiben hallod); mert a helyes ösvényre akar terelni; oda ahol bizonyosan megtanulhatod mi a szeretet. Viszont van egy trükk benne..., ha bedőlsz neki, akkor nem fog sikerülni; vagy legalábbis nem elsőre... A félelemet, ha szeretnéd "kiradírozni" az életedből; egészen biztos lehetsz benne, hogy olyan történéseket fogsz tapasztalni; amiktől még jobban el akarsz menekülni; még nagyobb "várfalat" akarsz építeni a szíved köré, nehogy megközelítse valaki: 'se ki, se be'; megszünteted még a maradék áramoltatását is a szeretetnek - elzártad magad az élettől. Ne dőlj be a félelem hangjának! Csak illúzió. Próbára teszi a hited; hiszel-e a szeretet erejében? Vagy megadod magad a félelemnek?! A félelem a legnagyobb korlát az életünkben; amit mi magunk hitelesítünk, és engedélyezünk az életünkben. Erre kellene rádöbbennünk! 

Eddigi gondolkodásmódunkat meg kell változtassuk ahhoz, hogy új szellemiséget, új minőséget, új lehetőségeket tapasztalhassunk meg életünkben. Az ismeretlen, a változás, az 'új'; a 'nem megszokott': félelemmel tölti el a legtöbb embert; ezért soha nem változtat: se önmagán, se a körülményein. Miért vagyunk arra kondicionálva, hogy az ismeretlen csak rosszat hozhat? Miért gondoljuk, hogy a változás; a benne lévő ismeretlen, és bizonytalanság miatt kizárólag veszedelmes lehet? Miért hisszük, hogy az új csalódást fog okozni? Miért félünk az új dolgoktól? Miért nem gondolunk arra, hogy "jobb is lehet, mint eddig volt!"; "több szépet, és jót tapasztalhatunk meg a változás által?"; "hogy az átmeneti nehézségek; fejlődésre, minőségi szintlépésre adnak lehetőséget"... Miért? Miért nem állunk meg és nézünk szembe a saját hitetlenségünkkel; azzal a mérhetetlen sok félelemmel; amit már annyira megszoktunk, hogy észre sem vesszük?! Miért nem merünk szembenézni azzal a ténnyel, hogy lassan már fogalmunk sincs arról, mit jelent szeretet fogalma?!

Ahhoz, hogy életünkbe szeretet, boldogság és béke költözzön; elkerülhetetlen, hogy feltegyük magunknak ezeket a kérdéseket; szembenézzünk velük, és felvállaljuk saját szívből jövő válaszainkat! Nem lehet futóhomokra várat építeni; stabil alapokra van szükség. A stabil alapokat, a biztonságot, a bizalmat, szeretetet; mind magunkban találhatjuk meg!
Korszakváltás - egy szebb jövő kezdete - akkor következik be életünkben: - ha összeszedjük minden bátorságunk; lelkesedésünk és hitünk;
- ha tudjuk, hogy kik vagyunk; honnan jövünk és hova tartunk;
- ha tisztáztuk a szándékainkat;
- ha "levetkőztük" összes félelmünket;
- ha ráébredtünk mit is jelent a: SZERETET;
- ha a "külvilág szanaszét cibáló erőit" megzaboláztuk; mert kezünkbe vettük az iránytást;
- ha rendet tettünk önmagunkban;
- ha képessé váltunk arra, hogy uraljuk az érzeleminket, és az értelmünket;
akkor képesek vagyunk minden akadályt legyőzni; képesek vagyunk magabiztosan, rendíthetetlenül kitartani a szívünkben született döntés mellett! A siker lehetősége bennünk van; szívünkbe zártuk: úgy hívják, hogy önzetlen szeretet. 

Az önzetlen, feltételek nélküli, gondoskodó, odaadó szeretet az ANYA archetípusa. Anyaság..., egy újabb fogalom, amiről rengeteget lehetne írni. Egy újabb minőség, amivel egyre nagyobb gondban vagyunk... Ha az emberek többsége nem érti, vagy nem éli a szeretetet (azt a fajta szeretetet, amiről Jézus beszélt; minden egyéb nem ehhez a minőséghez tartozik!); akkor az anyák vajon tudják, hogy mit is jelent ez a minőség az életben, amit nekik képviselniük kellene - tudják élni a szeretetet; a szeretet létezésük megrendíthetetlen alapja? Amiben fel kellene nevelkedniük gyermekeinknek? Hányszor áruljuk el gyermekeinket a "rendszer" miatt? Hányszor erőltetjük gyermekeinkre a mi akaratunkat; pusztán félelemből? Hányszor akarunk inkább megfelelni a külvilágnak, a társadalomnak, a tradícióknak; és inkább a gyermekeinket "idomítjuk" a külvilág "kénye-kedve" szerint - elvéve tőlük minden szabadságot? Hányszor nem merünk kiállni gyermekeink mellett, mert "így szokás", "így várják el tőlünk, és tőlük is"? Hányszor mondjuk meg nekik - pusztán jó szándékból - hogy mit csináljanak, vagy mit ne csináljanak? Hányszor bújunk a saját gyermekkorunk "pajzsa" mögé; ha "mi kibírtuk, akkor a gyerek is kibírja"? Mindezekre azt mondjuk, hogy szeretetből és jóindulatból tesszük...; mert jót akarunk gyermekeinknek! "A pokolba vezető út a jóindulat kövével van kirakva." Amit mi gondolunk arról, hogy mi a jó a másiknak; az nem biztos, hogy a másiknak valóban jó! Akkor "szeretek jól"; ha másik attól boldog és elégedett; ha többnek és szebbnek érzi magát a szeretetem által! Ha "a szeretetem megfojtja", és csak "fuldoklik mellettem"..., akkor bizony valami nagyon nincs rendben... A gyerekeknek mintára: szeretetteljes mintára van szükségük! Hogy kaphatnák ezt meg a szüleiktől; ha a felnőttek sem tudják, hogy mit is jelent ez?! Nemcsak szeretetteljes légkört; de még figyelmet sem kapnak! A pénzt hajtani; a külvilágnak mutatni valamit - ami többnyire álságos hazugság, és semmi köze a "négy fal közé zárt igazsághoz" -; annyira lefoglalja az anyákat és apákat; hogy senkinek, semmi köze nincs a mellette élőhöz...; egymás mellett vegetálnak az emberek: nincs bizalom, nincs meghittség, és nyoma sincs szeretetnek. A gyermekeink ennyit látnak: képmutató, hazug felnőtteket; akik nem hitelesek. Mást mondanak és mást csinálnak. Ezt nevezzük: nevelésnek... Elgondolkoztató!

Gyermekeink miatt is szükség van az önismeretünk mélyítésére. Szükség van arra, hogy beismerjük tévedéseink; levegyünk a "tökéletesség" hazug álarcát. Miért? Mert egyszerűen nem igaz; szimpla hazugság. Nem vagyunk tökéletesek! Azt hisszük, hogy gyermekink nem látnak át rajtunk? A hiteltelenség olyan, mint egy hatalmas skarlát betű, ami ott virít a homlokunkon...; egyedül mi magunk nem látjuk... Gyermekeink - amíg kicsik azért, mert még közelebb vannak Istenhez - rendelkeznek a tisztán látás képességével. Mikor már nagyobbak, akkor meg azért; mert van hozzá elég intellektuális tudásuk: pont ezért kezdenek el lázadni kamasz korban! Látják a képmutatást, a hazugságot. Látják, hogy más az elvárásrendszer feléjük; mint amit saját magunknak állítottunk fel. Hibázunk, elbotlunk - hisz emberek vagyunk. Nincs ezzel semmi baj; ez is a dualitás része. A gond azzal van, ha képtelenek vagyunk rálátni önmagunkra; ha képtelenek vagyunk belátni tévedéseinket; ha képtelenek vagyunk őszintének lenni: mind magunkhoz, mind a szeretteinkhez. Egytől-egyik; mind vándorok vagyunk; egyszerűen csak járjuk az utunk; ami néha könnyebb, néha nehezebb; néha lassabban haladunk; néha gyorsabban; néha többet tanulunk, néha kevesebbet... Ha mindezt a szeretet erejében létezve tesszük; akkor képesek vagyunk az "önrevízióra"; képesek vagyunk a tiszta, őszinte belátásra; a megbocsátásra, és az bocsánatkérésre (amennyiben szükséges). Az igazi erő, az igazi bátorság; abban rejlik, ha be tudjuk ismerni esendőségünket; mert a szeretet értékesebb, mint egonk akaratának önző hangja. A szeretet; létezésünk alapja: maga az élet.

Szeretettel, Mika Gabi

"Az igazi szeretetet nem adjuk vagy kapjuk, az van." /Müller Péter/