KI VAGY TE? & KI VAGYOK ÉN?

Hajnalban; mikor bejeztem a napi tarot írását; rájöttem, hogy ez az írásom, sokkal inkább egy önálló kapcsolódásaink-blog bejezés lehetne... Gondoltam, miért is ne?! A téma szerintem roppant fontos; és tudom, hogy a tarot írásaimat, kevesebben olvassák; mint a kapcsolati írásokat - a "kártyákkal és azok üzenetével" sokan bizalmatlanok, és távolságtartók. Ezt teljesen megértem, mert sajnos sokan nem arra használják - tisztelt a kivételnek -, amire eredeti rendeltetésük szerint való: azaz önismeretre - "Ismerd meg Tenmagad!" /Delphoi jósda bejáratának felirata./ Szépen összefonódtak ma a szálak, mintha valami láthatatlan pók beszőtte volna a hálójával. Tarot & önismeret & kapcsolódásaink-blog... Nincsenek véletlenek, mindennek megvan a maga oka; ezért nem álltam ellen ennek az inspirációnak...

Valószínűleg minden ember feltette már magának azt a következő kérdések valamelyikét - akár mindegyiket - élete során, hogy: "ki vagyok én?", "miért élek?", "mi az élet értelme?", "van-e egyáltalán értelme az életnek?", "mi a célom?", "hova tartok?", "létezik Isten?", "mi történik, ha meghalunk?"... Nem kell aggódj, nem kezdem el az összes kérdést megválaszolni; hisz nem is nagyon tudnám; hisz mind saját "küldetéssel érkeztünk"; bár ugyanoda tartunk... Maradjunk annál az egyetlen kérdésnél; ami közelebb képes vinni az összes többi kérdés megválaszolásához: "Ki vagyok én?". Mindenkinek magának kell megtalálni; a saját magához vezető ösvényt; ami egyben az egész univerzumra nyitja ki a kaput. Ez életünk legnagyobb kihívása! 

"Nem az a gond, hogy mások előtt színlelünk, hanem az, hogy önmagunk előtt is. (...) Igazi arcunk megtalálása egy hosszú és küzdelmes folyamat, kevesen vállalkoznak rá." /Müller Péter/

Talán a legnagyobb kitartást, figyelmet, hitet és önuralmat igénylő munka az önismeret. Az önismeret alatt értem, hogy felismered a működésed; majd szép lassan lépésről-lépésre elkezded megérteni a reakcióid, magatartásod, viselkedésed - és összességében ráeszmélsz a személyiségedre. Feltérképezed mozgatórugóid. Megteremtve vele a lehetőséget, annak megérétésére hogy; amikor valamilyen külső inger ér, miért azokat a belső válasz reakciókat indítja el benned; aminek a külső megjelenési formáját, te és környezeted is tapasztalhat. Jön egy esemény, egy ember, vagy bármilyen történés: és "benyomódik rajtad egy gomb". Elönt valamilyen érzelem - kivált benned a cselekmény egy reakciót - és ennek hatására te magad is cselekszel valamilyen módon. Mindig van ok-okozati összefüggés! A személyiségünk egy részét hozzuk előző életünkből. A kauzális test megőrzi ezeket az információkat; így visszük magunkkal tovább életről-életre... "A kauzális test a fizikai test megfelelője. Úgy képzeld el, mint egy rendkívül magas frekvenciatartományban létező energiatestet. A kauzális test lényegesen magasabb szférához tartozik, és tértől és időtől független. Talán mondanom sem kell, hogy a kauzális test léte semmi módon nem függ a fizikai test lététől, annak életétől vagy halálától. (...) A fizikai testünk teljes lényünknek csak egy része (a 2011-es fizikai Nobel-díj alapján mindössze 4%-a), és halála nem jelenti az élet végét. Az élet folytatódik a halál után egy magasabb szférában, energiatestben (amely lényünk 96%-át teszi ki)." /Balogh Béla: Végső valóság/ Személyiségünk másik része, tulajdonképpen nem is önálló tényező; mert a hozott rész (akár már évszázadok-ezredek óta kialakult személyiségünk); születésünk után, környezetünk hatására, tovább formálódik, alakul, változik. Ego, tudat, személyiség, szellem és lélek; NEM SZINONÍM FOGALMAK! Ha nem teszel semmit fejlődésed érdekében, akkor is változol. Viszont egyáltalán nem biztos; hogy a tudattalanul, össze-vissza csapkolódás; sikeres és eredményes lesz. Kizárólag, a te saját érdeked önismereted fejlesztése. Meg kell tanulni; tudatosodni rá, felismerni a saját viselkedésünk mögött húzódó összefüggéseket; kapcsolódásaink fényében. Ezért szoktam mondani, hogy a pszichológia; ezt az alap bázist nagyon szépen képes megadni mindenkinek. A személyiség jegyeket, magatartás formákat tudja analizálni; a lehetséges személyiségzavarokat diagnosztizálni. A segítség nyújtása már korlátozott; és egyben korlátozó is... Az egyik jelentős korlátozó tényező, hogy csak egyetlen életet vesz alapul; azt hogy mi volt előtte; mi lesz utána (mi a kitűzött elérendő cél; az isteni terv); azzal nem csak nem foglalkozik; hanem a létezését is tagadja. Ahogy a lélek és az ego nem egymás ellenségei; úgy a pszichológia és a spiritualizmus sem ellenségek. (Persze, valószínűleg egyedül vagyok ezen véleményemmel...) A lényeg, pontosan az összefogásban rejlene; egymás elismerésében és megbecsülésében. Egymást kiegészítve, támogatva, elismerve, együtt nyilna meg annak lehetősége; hogy közelebb kerüljünk a teljességhez, az egységhez. Csak a teljesség tartalmazhatja az igazságot, a valóságot. Amíg nem ismerjük el egymás létjogosultságát, addig "kudarcra vagyunk ítélve". Mindkét oldalnak megvan a maga merev álláspontja, amiből nem enged. Véleményem szerint elég gyerekes viselkedés mindkettő. Az egyik; a "tudomány álarca" mögé bújva gondolja magát felsőbbrendűnek; míg a másik; "Isten álarca" mögé bújva nézi le a másikat. Az egyik a bizonyítható tényeket; a másik pedig a kozmikus összefüggéseket tartja fontosnak. De a valóság az; hogy mindkettő nagyon fontos! Hisz földi keretek között, nem tagadhatjuk a matériát; mert akkor már nem a teljességet tartjuk szem előtt; nem lebeghetünk a föld felett... Ugyanakkor nem tudomást venni arról; hogy nem csak az létezik, amit látunk és tapintunk; pedig ostobaság. Egymást kiegészítve, összedolgozva; sokkal több eredményt; nagyobb minőségi változást lehetne elérni. Az efajta ignorálás és kirekesztés, nem túl bölcs dolog. Ha valami: hasznos, értékes, támogató, fejlődésünket segítő, információval és tudással rendelekező dolgokra bukkanunk; akkor azt hasznosítsuk; építsük be életünkbe - hisz csak belső gazdagságunk növekszik általa. Nem kell leragadni egyetlen megoldásnál; ha lehet menni tovább, és még több tudásra szert tenni; akkor tegyük azt! Az összefogás visz előre! A széthúzás és ellenségeskedés, ítélkezés, a felsőbbrendűségi érzés; még soha senkinek nem nyújtot támaszt és segítséget az életébe... Nem ciki egymástól tanulni! Persze csak akkor, ha nem az egonkat etetjük nap, mint nap.

Tudatosítanunk kell, hogy a kisebb-nagyobb környezetünk milyen hatással volt ránk kicsi gyermekként, kamaszként..., szépen sorban, folyamatosan életünk során; melyik kapcsolódásunkat, hogyan éltük meg; milyen rekaciókat váltott ki bennünk. Ha ez megvan; el kell kezdeni felkutatni az ok-okozati összefüggéseket, a múltunk és a jelenünk között; mert ezek vannak hatással a jövőnkre! "Az, hogy mindig nekem van igazam, biztonságot ad. Helyzet-öntudatot. Kapaszkodót. Önérzetet. (...) Rádöbbenni arra, hogy ez csupán önigazolás: a legnagyobb bátorság." /Müller Péter/ Hát, igen! Ez az a hozzállás, amit minél hamarabb meg kell tanulni elhagyni. Önigazolásokat annyira könnyen, gyorsan tud mindenki keresni magának; minden helyzetben! Ez valóban sokkal könnyebb megoldás; de nem célravezető. Önismereti utad, talán legnagyobb buktatója! Meg kell tanulni "nyakon csípni" megjelenését; és bizony, mint valami függőségről; le kell róla szokni! Be kell tudni ismerni, ha nem nekünk volt igazunk; és ha ezzel esetleg még meg is bántottunk valakit; akkor kell tudni tiszta szívből bocsánatot kérni! Nem azért, mert ezt elvárják tőlünk; hanem mert mi magunk érzünk rá belső késztetést! Annyira szomorú vagyok, amikor azt látom - szinte minden napra jut egy ilyen élmény -, hogy az emberek, mintha nem látnának az orruknál tovább. Sokszor nincs is egy dologgal kapcsolatban; se információjuk, se tudásuk, se tapasztalatuk; de véleményük van. Ami még nem probléma; mindnkinek van és lehet is véleménye. De konokul, makacsul ragaszkodni hozzá; meg sem hallgatni a másikat..., hááát... Ha valamiről valóban nulla ténnyel rendelekezem; akkor először KÉRDEZEK, utána tájékozódom; jobb esetben meghallgatom a másik tapasztalatát - amennyiben van neki. Sajnos; erről általában szó sincs! A tudás és információ nélküli vagdalkozás, ítélkezés..., az nagyon megy mindenkinek! Ehhez nem kell önismeret; így az állatok is képesek egymásnak esni egy másodperc alatt. Fel kellene nőni emberi létezésünkhöz; ehhez nem kis segítséget nyújt az önismeret. A magát megismeri az egész világot térképezi fel; a kettő nem szétválasztható. A mindenben ott van az EGY, és EGYBEN A MINDEN. Ennyire egyszerű; csak ezt megérteni; hogy ne csak üres, fenkölt szavak legyenek: az viszont MUNKA; méghozzá hatalmas munka! Az emberek többsége ezt nem szereti; nagyon nem szereti! Az önismereti munka segítségével; képessé válsz az együttérzésre, a megértésre és elfogadásra. Szíved megtelik hálával; megbocsájtóbb és szeretetteljesebb leszel; elkezdesz harmonizálódni; megjelenik benned a béke és a nyugalom. Ne aggódj; nem fogsz ripsz-ropsz tibeti szerzetessé válni; aki a saját testhőjével; a mínuszban képes a vizes törölközőt megszárítani. Ó, dehogy! Időnként; ugyanúgy lesz, ami kihoz a sodrodból, mérges és haragos leszel, még kiabálni sem felejtesz el..., leszel elkeseredett és szomorú; de első lépésként egyre rövidebb ideig fognak ezek az érzések gyötörni. Majd egyre ritkábban és egyre kevésbé intenzíven fogod ezeket az érzelmeket megélni. Amik eddig óriási hullámok voltak érzelemid tengerén, egyre kisebbek és kisebbek; egyre szelídebbek lesznek. Ahogy egyre kiegyensúlyozottabb leszel; úgy csökkenek a hullámok méretei. Egyenlőre én is csak remélni tudom - látva, hogy vannak emberek, akik képesek rá -, hogy idővel teljesen megszűnnek ezek a hullámok. 

A pszichológiai összefüggésekkel és analizálással párhuzamosan; érdemes elkezdeni keresni a nagyobb összefüggéseket is! Emberi létezésünk összefüggései; mindig részét képezik egy nagyobb egységnek; egy kozmikus összefüggésnek; amit talán a "karma köre" elég jól szemléltethet velünk. A karma nem büntetés és nem ítélet; mint ahogy az a köztudatban "közszájon" forog; bár nyugaton kevésbé foglalkoznak vele; pont ezért nincsenek is nagyon tisztában az emberek sem a jelentésével, sem a jelentőségével. Pedig, ha tudnák! Lehet mindenki jobban elkezdene figyelni a tetteire, a gondolataira; kétszer is átgondolná, hogy akar-e ártani bármilyen apró módon embertársának?! A karmát már most is éled! A karma nem más, mint az 'ok-okozat összefüggése'; nevehezeted akció-reakció összefüggésének is. Minden akciót, valamilyen reakció követ. Az ok-okozat, akció-reakció összefüggések; nem szétválaszthatók; nincs olyan, hogy az egyik elmarad!Amikor karmáról beszélünk, azt hisszük ennek majd csak a következő életünkben - "ha egyáltalán van ilyen" - lesz majd jelentősége, szerepe; "minek is foglalkozzak vele?!". Újból gyártunk egy önigazolást: "nem is biztos, hogy létezik, ha meg igen; akkor most még minek foglalkozzak vele; még nincs "nyakamon az ítélőszék"!". ... Pontosan az ehhez hasonló önigazolásokról beszélek - hidd el, milliárd változatát tudjuk "előkapni" a farzsebünkből; bármilyen szituációra képesek vagyunk alkalmazni! A karma; itt van közöttünk a hétköznapi létezésben... Minden tettünk - legyen ez "jó", vagy "rossz" - visszaszáll ránk előbb-vagy utóbb... Ilyenkor mindenki "felkapja a fejét"; hogy "ez nem igaz!": "mert a jók szenvednek, a rosszak meg mindent megúsznak!". Igen; ezt hiszed; mert bedőlsz a látszatnak, az illúziónak! Ne feledkezz meg a kauzális testről; mely minden információt, tudást tárol! Lehet, te magad nem fogod látni a követekzményeket; de a karma elindítója mindenképp meg fogja tapasztalni: lehet, csak egy másik életben; de szemernyi kétséged se legyen afelől, hogy a karma törvénye alól senki sem bújhat ki! Fontos tudatában lennünk, annak az egyszerű; és nem lebecsülendő ténynek; hogy minden, amit átélünk, megtapasztalunk az életben; a cselekmények útnak indítói: "a feladói"; mi magunk voltunk. "Az egységet meg lehet bontani - de törvényszerűen helyreállítja magát. Jó példa erre a mai ökológiai helyzet - mohó, önző, szeretetlen célból ki lehet rabolni a Természetet - csakhogy ennek a következménye, hogy a Természet a lázadó embert visszarántja. A víz elnyeli, a tűz elégeti, szomját nem oltja, mérgezett levegőjével beteggé teszi. Minden önző tettünk, amellyel megsértettük a szeretet egységét, visszahatást szül. Ez a karma. Megtanulni, hogy fájdalmat okozni fáj. És kifosztani a világot: nyomor. És rossznak lenni: rossz. És ridegnek lenni: megfagyás. És önzőnek lenni: elhagyatottság. És nem szeretni: félelem és halál." /Müller Péter/

Mindezen próbálkozásainkat, ügyetlenkedéseinket, gyakorlásunkat, utunkat: belül valaki, szép csendben, teljes nyugalomban és békével figyeli. Az a valaki; aki hallhatatalan; aki nem dobálózik kusza, félelemkeltő gondolatokkal; csak VAN; csak LÉTEZIK. Ő vagy valójában TE. Hozzá kellene visszatalálnunk; ehhez a békés, nyugodt, szeretetteljes bölcshöz. Mindannyiunkban ott van az isteni szikra fénye. Ezen, valódi "énünk" megtalálásásra szokták az emberek használni a meditációt. A meditáció állapotában képes vagy lecsendesedni; és lehetőséged van találkoznod önvalóddal. Azzal a valakivel, aki nem ítélkezik; csak figyel a tökéletes harmónia állapotában. Ő a csenedes megfigyelő. Ismeri a saját isteni terved; és figyel, mint egy színházban; nézi, hogy hogyan játszod az aktuális szereped: és durkkol neked! Mindig arra bíztatlak, hogy hozzá találj vissza! De az út hosszú és nehéz, és soha nem ér véget! Nincs olyan, hogy megérkeztél; mindig van tovább-és tovább! Járd az utad, keresd a benned élő fényt; vedd le az álarcokat, vállald fel önmagad; azt aki vagy! Soha ne add fel, és ne érd be kevesebbel: maga a szeretet vagy. Dolgozz magadon, fedezd fel; és ÉLD önön szereteted fényét! "Csak ha magadat megtaláltad, találhatnak meg mások is. Más szóval: csak ha magadat szereted, szerethetnek meg mások is. A benső harmóniának ilyen hatalmas vonzereje van." /Müller Péter/

Szeretettel, Mika Gabi

"Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy "vele" és "együtt" és "közösen". Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok." /Müller Péter/