MÁJUS - VI. Szeretők és Kelyhek Ásza és Kelyhek Hármas & Fő energia: II. Főpapnő
Érzelmek varázslatos keringője lesz a tavasz legszebb hónapja. Mi másról is szólhatna, mint szerelemről, elkötelezettségről, érzelmeink felvállalásáról. Hónapok óta keresünk, kutatunk, analizálunk...; most eljött az ideje, hogy kiálljunk a világ elé; és azt mondjuk: "ez vagyok én(!): a szeretet gyermeke; aki szeret, és szeretve van.". Mindenkinek lehetősége van megélni, megérezni azt; amiről mindig írok: a feltételek nélküli, isteni minőségű szeretetet. Egyetlen dolgot kell letegyél hozzá: az egod hangját. A szeretetet nem az elméddel fogod megérteni; hanem a szíveddel - az intuíciód segítségével - tudod megérezni; majd "újjászületve" tudod elkezdeni élni. A szeretet nem a logika nyelvén szól hozzád; hanem a megértés, az elfogadás, és az odaadás dallamai csendülnek fel benned; az érzelmek lágy, gyengéd simogatásán keresztül. Természetesen elengedhetetlen az értelmezés - hónapok óta ezen az úton járunk: a megértés ösvényén. Ami beérett, amit megértettünk; azt kezdjük el ÉLNI! Hiszen a tudás; önmagában kevés. Ha nem éljük, azt amit tudunk; akkor csak "adtunk az ördögnek egy pofont"... ÉLNI kell a megszerezett tudással(!); amit csak a szívünk megnyitásával; a szeretet áramoltatásával tudunk megvalósítani.
Kulcs-gondolatok a havi tarot kártyákhoz:
- VI. Szeretők: Felismerni, hogy mi tartozik "hozzám" - a lelkünkben rejlő tudás felszínre hozatala, és felvállalása. A felvállalás; nem más, mint a tiszta szívből hozott döntésünk; amihez hűek vagyunk. A teljes odaadás adja az egységélmény lehetőségét.
- Kelyhek Ásza: Szívünk megnyitása; a szeretet áramoltatása: égi védelem alatt áll. Isteni szeretetből van minden egyes icurka-picurka sejtünk; arra születtünk, hogy a szeretetet éljük!
- Kelyhek Hármas: Érzelmileg megtaláltuk a helyünk a világban. Mély hála, és öröm járja át szívünket; hogy átélhetjük a szeretet bőségét, az érzelmi nyugalmat, és biztonságot.
- Fő energia, II. Főpapnő: A VARÁZSLÓNŐ, aki minden rejtély és titok tudatában van. A "Hold lánya" képes megnyitni: a lelket, az elmét, és a szívet. A lelki megvilágosodás időszaka következhet életünkben; mely vártaltan, rejtélyes módon nyilvánulhat meg életünkben; hisz a misztikum, és titokzatosság minőségét hordozza magában a Főpapnő.
Ezekhez a minőségekhez milyen más angyal kártya érkezhetett volna, mint Chamuel arkangyal; kinek üzenete így hangzik: "Nyisd meg a szíved, hogy szeretetet adj és fogadj! A lényeged: a szeretet.". A szerelem, a kapcsolatok, a harmónia és a kreativitás angyala. Mindenféle emberi kapcsolatot tisztáz és rendbe hoz. Támogat minket, hogy társainkat a szívünkkel láthassuk. Megértővé és együttérzővé tesz; segít felfedezni a másik emberben az istenit; a gyengeségekre, és hibákra szeretettel, és türelemmel tudnunk tekinteni. Az együttérzés által lehetővé teszi, hogy felfedezzük egymásban: önmagunk; ezzel lehetőséget kapunk, hogy hibáinkat felismerjük; majd kijavítsuk...
A megértés, és szeretet ereje által bátorságot ad a kibéküléshez; a megbocsátáshoz.
Angyalok; és angyal kártyák... Hogy kerültek ide; mi keresnivalójuk van itt?...
Nagyjából egy héttel ezelőtt érkezett egy sugallat; amitől tiszta libabőr lettem; és mérhetetlen izgatottság lett rajtam úrrá - amikor azt érzed, hogy "majd kiugrasz a bőrödből"... Megmondom őszintén; egyáltalán nem értettem az egészet; de engedtem neki; követtem lelkem hangját. Mindig is nyitott voltam a világ, az univerzum dolgaira; érdekelt mindenféle misztikum, vallás, spiritualizmus... Bár számtalan vallást tanulmányoztam - többek között a keresztény kultúrát is; hisz ez számomra az alap, ebben nevelkedtem -; valahogy az angyalok soha nem érintették meg a lelkem. Nem utasítottam el, de nem is érdekelt. A lehető legrosszabb, amit érezhetünk az a közöny. Hát; én teljesen közönyös voltam az "angyal témával" kapcsolatban. Míg nem...; egy áprilisi reggel, teljesen váratlanul beférkőztek az angyalok az életembe. Nem értettem; és ha teljes igazságot is ki akarom mondani: nagyon nem tetszett. Ez, valahogy nem fért bele a létezésembe. Ezen a ponton észrevettem a saját korlátoltságomat. Hoztam egy személyes, szívből jövő döntést: "nem korlátozhatom le az elmém parányiságából, a végtelen univerzumot - engedek az angyalok hívásának; jelentsen is ez bármit!". Hiszen, ha nem ezt tenném, akkor kártyavárként omlana össze a hitelességem: önmagam előtt! A miértekre nem kellett várjak; hiszen minden ott van a csillagokban; a bolygók állásában - csak meg kellett nézzem! Ekkor értettem meg, hogy "miért most?", és "miért pont az angyalok?"... Nem véletlenül "toppantak" be az életebe!
Ha felnézünk az égboltra - a holdhónapokat véve figyelembe, nem a Gergely naptárt -; és megnézzük a Napképletet (a Nap nézőpontjából tekintünk galaxisunk bolygóira): akkor jelenleg a Föld a Szűz csillagzat Angyal részénél van. Minden; a földi dolgaink tisztázásáról, és rendbe tételéről szól. Mindenkinek vannak az életében; kusza, rendezetlen dolgai, kapcsolatai;... elvarratlan szálak; fel nem dolgozott traumák; amiket tetszik, vagy sem: rendbe kell tegyünk; önmagunk miatt! Lelkünk mélyére nézve kezdhetjük a rendrakást életünkben. Az angyalok erről gondoskodnak; egy magasabb rezgésszintet; minőséget képviselnek; amit ha analógiában vizsgálunk, akkor a felettes énünknek feleltethetőek meg. Kapcsolódás azon részünkhöz; amely ismeri az "isteni tervünket": tudja milyen "küldetést" kell beteljesítsünk. Az őrangyalok; terelgetnek, és védelmeznek bennünket; de a munkát el nem végzik helyettünk! Támogatást nyújtanak ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból - megtapasztalva mindazt, amit meg kell tapasztaljunk -; azért, hogy a szeretet legtisztább minőségét találjuk meg szívükben; közelebb kerülve az EGY bizonyosságához.
"Az angyalok,... nem inkarnálódnak fizikai testben. Nem helyezik az egojukat Isten elé. Mivel az univerzummal mindig harmóniában vannak, fejlődésüket az biztosítja, hogy önként vállalják magukra testvéreik szolgálatát. (...) Az angelosz tulajdonképpen üzenethozót jelent... mintha Isten élő adattárai lennének, akik "lefelé" továbbítják az információt... Léteznek-e őrangyalok? Vagy csak egy szép mese az egész?... Nem mese. A beavatottak és az Akasha-kórinka szerint kivétel nélkül mindegyikünknek van egy őrangyala. Rendkívül nehéz az a feladat, amit egy őrangyal magára vállal. Egyrészt meg kell védenie téged mindentől, ami nem tartozik a karmádhoz, vagy amit nem te választottál. (...) Másrészt - folytatta tanítóm - talán ez meglepetésként fog érni..., az is az őrangyal feladatai közé tartozik, hogy kíméletlenül szembeállítson téged minden olyan helyzettel, ami igenis a karmádhoz tartozik." /Balogh Béla: A végső valóság/
Egy kis 'angyal kitérő' után; térjünk rá a tarot kártyáinkra! A május havi kártya kombinációk már régóta várják, hogy írjak róluk... Nem szeretem a halogatást; már egészen pici lányként - általános iskola legelején is - az első dolog számomra mindig a feladatom elvégzése volt; a szüleimnek soha nem kellett figyelmeztetniük, kérniük, de még ellenőrizniük sem. Amíg nem csináltam meg a házi feladatot; addig nem kezdtem el játszani. Ezt még egyetemen sem tudtam "elengedni"...; míg mások buliztak, szórakoztak; addig én olvastam; vizsga tételeket dolgoztam ki; könyvtárba jártam; antikváriumokban gyűjtöttem be azokat a japán irodalmi műveket; amelyek új kiadásban már elérhetetlenek voltak. Amíg a diáktársaim éltek és szórakoztak; én olvastam, olvastam és olvastam...; szívtam magamba a tudást, amit kimondhatatlanul élveztem. Olyan voltam, mint egy szomjazó vándor a végtelen sivatagban; aki oázisra lelt. Persze ettől nem voltam népszerű a kortársaim körében...; de a vizsgaidőszakokban mégis megnőtt irántam a "kereslet"; vagyis inkább csak a jegyzeteim lettek nagyon népszerűek... Mélyen, és élesen él ez az emlékkép bennem; mert tudom, hogy soha, senki nem ösztönzött ilyenformán erre; a "megszállott" tanulásra;... egyszerűen hoztam magammal... A filozófia; a különféle vallások ismerete; a japán klasszikus irodalom... egyszerűen szárnyakat adott; el sem tudtam képzelni ettől fantasztikusabb és tartalmasabb időtöltést.
A kötelesség tudatom ellenére; a május havi tarot írásnak, mégis nagyon nehezen álltam neki; a végletekig kitoltam megírásának az időpontját. Ennek az az oka, hogy a kártyák jelentése mérhetetlenül zavarba ejtő volt számomra. Miért? Ezt is mindjárt megmagyarázom.
A négy "fő" kártyához; még kiesett a pakliból két kártya; amiket a felsorolásba nem tettem bele; de mivel "érkeztek"; ezért elengedhetetlen, hogy a minőségükről, jelentésükről beszéljek. Ez a két kártyalap: a III. Uralkodónő (Császárnő) és a IV. Uralkodó (Császár) - egyszerre; úgymond párban estek ki. Együtt; ez a 6 kártya; olyan tökéletességről; tulajdonképpen már-már negédesnek tűnő érzelmi áramlásról beszélhetünk; aminek megírásától valamiért ódzkodtam. Talán a háttérben megbúvó ok az, hogy a kártyák, egy idilli állapotot festenek elénk: egy ideaképet. Az igazi földi boldogságot; a "szerelemben kiteljesedettség" ideáját. Önismereti úton egy mondatban meg lehet fogalmazni az egészet:
'Lelked hangját követve ismerd fel a szeretet erejét; az érzelmek harmóniájában hozd meg a döntésed; és élj SZERELEMBEN! - az isteni minőségű, feltételek nélküli, elfogadó szeretetben!'.
Mindent önmagunkban kell megtaláljunk - minden minőség bennünk van; de a Földön dualitásban létezünk. A teljesség megélésének varázslatához "szükségünk van" a 'másik felünkre'; a lelkitársunkra... Tudom ez is illúzió, hisz mind EGYEK vagyunk; de pontosan ezt az éteri, leírhatatlan egységélményt adhatja számunkra a szerelem. Amikor szerelemről írok; abban mindig benne van a földi és az égi szerelem: elválaszthatatlan egységbe olvadva. A "test-lélek-szellem" egységében beteljesült szerelemről beszélek. Császár és Császárnő - a fejedelmi páros -; a földi értelemben vett FÉRFI és NŐ ideálja - akik birtokában vannak az égi bölcsességnek is. A YIN és a YANG minősége; ami egymás által, egymásba olvadva adja az istenit, az univerzum teljességét; az EGY csodáját; a harmónia beteljesült állapotát. Ehhez az ideális "földi párhoz" adjuk hozzá a szívből hozott választást fontosságát; az isteni 'egységélmény, és a védelem tökéletességét'; az érzelmek - harmóniát teremtő - bőségét; és a lelkünk tiszta, őszinte hangjának támogatását... Érzed mi okozta a nehézségem, hogy nekikezdjek az írásnak? Olyan földöntúli varázslat jelenik meg ezekben a minőségekben...; mégis földi "köntösben"; amiről nehéz emberi szavakkal beszélni...
Ha "elkapod" ennek az érzelmi fénysugárnak a "fonalát"; akkor megjelenhet szívedben ez a minőség - az egyszerűség kedvéért nevezzük érzelemnek. De az egyszerű; hétköznapi értelemben vett érzelemtől ez sokkal-sokkal több! Ez a lélek érzelme; ami nincs kiszolgáltatva az éppen aktuális "kóbor szellőknek, viharoknak": állandó, stabil és megingathatatlan. Magában hordozza a tudás bölcsességét: az értelem harmóniáját. Az Isten, az univerzum, az EGY, az Egység megélésének a lehetőség hozza el a Földre - dualitásunkba. Amikor az ellentétek egymásba olvadása által megélhetjük az EGY harmóniáját. Képzeld el ennek a megélését; két földi ember életében - két összetartozó lélekrész összefonódásában; egyesülésében: egy női minőség; és egy férfi minőség. Tudatosan az érzelmeikre; az univerzum rendjére; a szeretet törvényében létezve... Lehet erről nem elfogultan, és kissé giccsesen írni?! Ki ne vágyna ennek a megélésére(!?); sőt az ebben való létezésre... örökre! Mindezen minőségek bennünk vannak(!); megvan a lehetőségünk a megélésükre; csak nem élünk vele... Egonk ejtette rabul szívünk; és engedelmeskedünk félelemet keltő torz hangjának. De szívünk mélyén tudjuk; hogy a lelkünk rendelkezik az isteni szabad akarat erejével -; bármikor meghozhatjuk életünk legnagyobb döntését; felvállalva lelkünk kívánságát; és elkezdhetünk szívből élni! Amikor képesek vagyunk áramoltatni a bennünk lévő szeretet energiáját: szeretetet adunk és befogadunk..., folyamatosan fenntartva egy érzelmi stabilitást, a szeretet egyensúlyának állapotát.
Szeretettel, Mika Gabi
"Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Ezzel egy idő óta komolyan számolni kell. Nem tudod, ki a gyereked, a barátod vagy az idegen, aki leül melléd a villamoson. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ó maga sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a "származása". Egyszerű, romlatlan lelkű emberek ezek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. "Nem idevalók." Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol — a vérükbe van írva. Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni. (Hogy országunk nem omlott még össze, csakis miattuk van.) Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal téged - mert el kell számolnia veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked - akárcsak egy futó pillanatig. Az már rajtad múlik, hogy egy angyal segítségét elfogadod-e vagy sem. Általában az történik - ezt is az Angyalomtól tudom - hogy rendelkezzék bármiféle hatalmas erővel, bölcsességgel és varázshatalommal — segítő szándékát az ember önteltsége messzire tudja taszítani magától. A vaknak visszaadni a látását, a leprást meggyógyítani, a halottat föltámasztani és a tengert lecsendesíteni — ezt még tudja egy angyal. Nem nagy kunszt. De egy egocentrikus embert meggyőzni: lehetetlen. Minden jó szándék lepattan róla. Az egonak — míg össze nem törik — mérhetetlen hatalma van! Jézus sem bírt vele. Az ego félelmetes erejét tévesen "szabad akaratnak" nevezik. Szabadságról itt természetesen szó sincs. Ha csak a megszólíthatatlan őrültet és a semmibe zuhanó meteort nem tekintjük szabadnak. Nem. Az ego esztelen pörgése, bár az egységtől messzire hajítja az embert, korántsem szabad, mert szüntelenül beleütközik a visszahatások tragikus sorozatába. Vagyis a kemény törvénybe. Az angyal az egocentrikus embert a sorsára hagyja. Nem tud mást tenni. A felelőssége odáig terjed, hogy megtett-e érte mindent. Egy angyal, ha történetesen az anyád lesz, élete végéig felelősséget vállal érted. Így érzi, így gondolja. És így is teszi. Ha elbuksz, mérhetetlenül fáj a szíve érted, de ha nemcsak az anyád, de bölcs angyalod is, tudja, hogy ez már sajnos a te számvetésed a saját lelkeddel – ő többet nem tehetett érted. Egy angyal, ha elvesz feleségül, nem fog elhagyni. Lehetsz beteg, szegény, bolond, meg is csalhatod szegényt: nem hagy el. Te elhagyhatod, ő nem. Miért? Mert felelősséget vállalt érted. Ha valaki hűséget esküszik neked, és mégis elhagy, az lehet jó ember, derék ember, nagyszerű ember, szerencsétlen ember, boldogtalan ember; meg is lehet érteni, föl is lehet menteni, el lehet magyarázni, hogy miért tette – de hogy nem angyal, az biztos. Csak ember. Esendő ember, mint te vagy én. Amikor megkérdeztem az Angyalomat, mióta áll mellettem, azt felelte: "Kétezer éve." Ezt csak azért említem, hogy lásd, mi rejlik a szó mögött, hogy felelősség." /Müller Péter: Örömkönyv - Álruhás angyalok/