Remény

Remény, hit, sors, végzet, karma ... Súlyos szavak, nehéz megélések. Rettegés, félelem, kétségbeesés, vádak, önmarcangolás, bűntudat ... életünk egyszer fent, egyszer lent ... állandó körforgásban élünk - nemcsak a természetanya, nemcsak a visszatérő nappalok és éjszakák, az ismétlődő, de mindig más és más évek, hónapok, napok, hanem az életünkben folytonosan visszatérő megélések, érzések, élmények is. Néhányan észre sem vesszük, hogy ugyanabba a folyóba lépünk újra és újra, néhányan észrevesszük és keressük az okokat a miérteket, a válaszokat... Sokszor elhagyatottnak, elárvultnak érezzük magunkat. Egyedül maradtunk a félelmeinkkel, az elakadásainkkal, a gondjainkkal. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezzük magunk. Megállunk felnézünk a csillagos égboltra ... elgondolkozunk azon, hogy mi a célja a velünk történő eseményeknek?! Miért van szükségünk a megtapasztalásukra? Ha még súlyosabban akarok fogalmazni, akkor "mivel érdemeltük ki, hogy ez történik velünk?!" ... A válaszokat egyedül belül találhatjuk meg. 

Sok általam tisztelt és szertetett példaképem a sorsot tőlünk független tényezőként nevezik meg. Ezzel szemben én úgy gondolom a sorsunkat mi magunk alakítjuk. Amit nem tudunk se elkerülni, se kikerülni az a végzet. Legyen ez pozitív, vagy negatív előjelű - többnyire szerelmi történetekben találkozunk ezzel a kifejezéssel, én tágabb, szélesebb körben használom ezt a kifejezést - a karmikus elkerülhetetlen találkozások, történések és megélések, tapasztalások összességét fejezi ki szerintem. A végzet adja a lehetőséget, arra hogy hogyan döntünk a sorsunkról, milyen irányba lépünk, merre tereljük életünk folyóját... Ez soha nem egyszerű feladat, bár kívülről roppant egyszerűnek tűnhet, könnyen lehet ítélkezni és megmondani a "tuti" megoldásokat..., erre most egy nem túl szalonképes mondás jutott az eszembe a jótékony hatású bár annál fájdalmasabb csalánnal kapcsolatban...

Aktuális, jelen helyzetből, pillanatból nem tudunk rálátni a minket körülvevő történések kusza - sokszor több életet is magában foglaló - szálaira ... csak tapasztalunk, és a tapasztalásainkat valamilyen érzelemmel megéljük. Jó esetben, megpróbálunk - korlátozott körülményeink között - tudatosodni a történésekre, megélésekre, érzelmekre. Próbáljuk ésszel, értelemmel felfogni a felfoghatatlant. Ilyenkor kapcsolódik be az érzelem és talán a kettő harmonizálásából megszülethet a HIT. Ez nem vallási kategória. Nem egy tőlünk független létezőbe vetett  vak hit, hogy valaki más, egy külső transzcendens erő megment bennünket az adott szituációból. A HIT maga a szeretet, a belső meggyőződés, hogy minden általunk történik - és értünk van, minket szolgál, minket segít a még tisztább, még önzetlenebb szeretet felé. Nincs lehetőségünk a teljes, tiszta rálátásra, hisz a matéria sűrűségébe zárva nem láthatjuk át a kozmikus, univerzumi összefüggéseket, elménk korlátozottságából. A jelen életben való ok-okozati összefüggéseket elkezdhetjük értelmezni, felfejetni, megérteni, de vannak helyzetek, történesek, amik ezen túlmutatnak. Amikor már nincsenek magyarázatok, elfogytak a rendelkezésünkre álló eszközök, nem tudunk mit tenni - újból és újból ugyanazokat a köröket tudjuk már csak leróni, mintha egy ördögi körbe kerültünk volna. Nem marad más csak a REMÉNY. A legerősebb, legszívósabb, legkitartóbb érzelem, amibe minden körülmények között kapaszkodhatunk és kapaszkodunk is ... nem véletlenül tartja a mondás, hogy "a remény hal meg utoljára". Amikor már nem maradt semmink, a józan ész csődöt mondott, minden földi tapasztalás, minden földi tudás  kevésnek bizonyul ... akkor már csak a REMÉNY és a HIT maradt. Bízzunk a szeretet erejében, hisz a szeretet hegyeket képes megmozgatni! Az egyetlen és utolsó mentsvárunk a szeretet erejébe vetett hitünk, és a remény, hogy egyszer minden jóra fordul.

Szeretettel, Mika Gabi

"A remény a legerősebb gyökér. És az, hogy valamit még tenned kell magaddal, másokkal! Ha hív egy belső hang: Állj föl! Szükségem van rád! Sok embert megmentett a szeretet. És az, ha fölismerte élete értelmét. Az ilyen a viharban állva marad. Vagy elesik ugyan, de föláll! Biztos, hogy föláll, mert tartják fölülről a gyökerei! Egész biztosan tapasztaltad ezt már." /Müller Péter/