Részletek

Kérlek, egy pillanatra állj meg - vonulj el a nagyvilágtól, tedd félre a külvilág, zajos, figyelemelterelő ingereit. Próbáld meg felidézni életed kisebb-nagyobb eseményeit, azok összességét! Csak pár percet szánj rá...; figyelj befelé...; az emlékeidre, a hozzájuk fűződő érzelmekre és a rájuk tapadt gondolatokra, ítéletekre és minősítésekre. Nyugodtan hagyd abba az olvasást és csak figyelj! ....

Mintha egy hatalmas hurrikánba dobtak volna?! Millió és millió emlék, érzelem és gondolat merült fel benned, azt sem tudtad, melyikre figyelj..., de ha a figyelmed fókuszát sikerült valóban befelé helyezni, akkor egy ponton észrevehetted, hogy mérhetetlen nyugalom van, és szép lassan elcsendesedtek a gondolatok a fejedben - a hurrikán belsejében is nyugalom - mozdulatlanság van, úgy hívják a "hurrikán szeme". Amikor  felfedezed ezt a belső mozdulatlanságot, akkor megtaláltad önmagad. Ráleltél az igaz önvalódra, arra, aki csak figyeli az események sodrását, saját érzelmeinek tsunamiját, a gondolatok csapongó összevisszaságát. Ott ... legbelül ... csend van. Hiába látod kint a vad örvénylést, csak idő kérdése és teljesen el fog tűnni, meg fog szűnni. Véget ér az illúzió és nem marad más, csak te - a végtelen univerzum egyetlen, örök gyermekeként. 

Érdemes ezt a nézőpontot meglelned önmagadban - ez a titka és a kulcsa az elfogadásnak. Mind, emberi testben élünk - cipeljük ennek terheit és élvezzük áldásait. Sokszor mindkét megélés nehézségekkel teli. Míg egyértelműnek tűnik, hogy a nehézség fájdalmas és súlyos teher, addig kevésbé veszünk tudomást róla, hogy az áldást már-már elbagatelizáljuk, sokszor észre sem vesszük. Ha nem értékeljük a kincset érő, varázslatos pillanatokat, az apró csodákat az életünkben, hogy vagyunk képesek cipelni a súlyos terheket?! A töltődés..., az energiák magasabb szintre emelése, elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban helyt tudjunk állni - ne csak földi, hétköznapi, hanem spirituális, lelki értelemben is. Észre kell vegyünk, hogy minden értünk történik, minket szolgál minden esemény és érzelem az életünkben, csak meg kell tanulni észrevenni a mögöttes tartalmakat, jelentéseket és jelentőségeket. A struccpolitika nem a leghasznosabb nézőpont...

Miután elgondolkoztál azon, hogy mik is történtek eddig az életedben, most azt kérem tőled, nevezd meg magadban azokat a társaidat, akik az életed minden pici részletével, a legapróbb momentumaival is tisztában vannak; tökéletesen látnak-értenek- és érzékelnek téged; minden nehézséggel, fájdalommal, boldogsággal és örömmel együtt. Hányan vannak? Mondd ki magadban a számot, amire gondolsz! .... Szerintem nem sok.  Elárulok egy titkot. Életed történésének összessége is csak a felszín, a látszat. A lényeg, a láthatatlan birodalmában van. A rejtett, titkos világba való belépéshez elengedhetetlen a kíváncsiság, az önismeret és az ebből kialakult önbizalom, intuíciód tiszta hangjának ismerete, a belső bizonyosság, ami megingathatatlan, mert egy hozott ősi tudásból táplálkozik. A látható világ segít hozzá a láthatatlan világ felfedezéséhez, felismeréséhez... a megmagyarázhatatlanhoz. Elengedhetetlen a figyelem és a csend. Zajban és zűrzavarban nem hallhatod meg a sugallatokat - megérzéseket, amivel te üzensz saját magadnak... A fejlődésre, energiánk emelésére mindig van lehetőségünk, de kitartó, folyamatos, állhatatos munkát igényel tőlünk. Vannak pillanatok, amikor úgy érzed nem bírod, nem megy..., sokkal könnyebb annak, aki csak a felszínen tobzódva éli a mindennapjait... De, ha egyszer már elindultál ezen az úton... egyszerűen nem lehet feladni! Mindig hajt valami tovább... és tovább..., mert tudod, hogy helyes az ösvény, amire léptél. Lehet bármilyen őrült a világ, a külvilág - nem számít! Néha ugyan elveszünk, de mindig vissza kell találjunk önvalónkhoz! A szív útján járni, csak helyes lehet - akkor is, ha megszámlálhatatlan nehézséggel kell szembenézz... hisz tudod, hogy képes vagy rá, minden körülmények között. "Élni csak szerelmes lélekkel lehet, különben kihűl a lelked, s rideg lesz körülötted a világ." /Müller Péter/

A szeretet állapota ez, de megközelítőleg sem vagyok alkalmas ennek kifejezésére, leírására, érzékeltetésére... Sokan, sokféleképp próbálták már ezt átadni embertársaiknak több-kevesebb sikerrel. A láthatatlan-halhatatlan világot kellene beintegrálni a hétköznapi halandó életünkbe, hogy megtapasztalhassuk az önzetlen, feltételek nélküli szeretet, a harmónia, az egység - a minden EGY - állapotát. Lássuk be, ez nem kis feladat; az egó, és illúzió fogságában. Ilyen helyzetekből szép nyerni, amikor minden pillanatban próbára van téve a hitünk és akaraterőnk. Bízunk-e abban, hogy valóban részünk az örök, a halhatatlan?! Engedjük-e, hogy vezessen utunkon? Rá merjük-e bízni magunk - azaz rendelkezünk-e valóban a belső bizonyossággal?! A próbákat kapjuk... folyamatosan - és ha valamiben biztosak lehetünk, hát abban biztos, hogy ez egy végtelen történet... Bármilyen szintre is jutunk, újabb és újabb próbákat kell kiálljunk. Minden nap be kell bizonyítsuk - önmagunknak - hogy nem adjuk fel és képesek vagyunk rá! Önmagunk "lelki személyi edzői" vagyunk. A mi életünk, a mi felelősségünk, a mi utunk, a mi fejlődésünk..., ezért a mi figyelmünk, a mi hitünk és a mi szeretetünk vihet csak előrébb az utunkon.

"Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta." /Müller Péter/