Társadalmi-iszonyok...

Társas kapcsolódásainkat nem csak a párkapcsolatainkban, baráti, rokoni és egyéb erős érzelmi szálakkal összekötött kapcsolatokon keresztül éljük és tapasztaljuk, hanem a lazább, de annál inkább elkerülhetetlen és szükséges társadalmi kapcsolódásainkon keresztül is gyűjtjük a személyes érintettségeket, érzelmeket és a legkülönfélébb eseményeken keresztül a tapasztalatainkat. Ezekkel a minőségekkel ugyanúgy gazdagodhatunk és fényesedhetünk, mint a szerelmi, szeretetteljes kapcsolataink által - természetesen ezek megélése sokszor nagyon kellemetlen, sőt bosszantó, időnként felháborító tud lenni. A fontos, hogy ezek által is lássunk rá önmagunkra, társainkon keresztül - találjuk meg, mi hol és miben változhatunk, hol vannak elrejtve és miért a "nyomógombjaink". Ennek jelentősége és fontossága abban rejlik, hogy a külvilágot megváltoztatni nem fogjuk tudni, a nehéz megélésű helyzetek sem fognak elkerülni minket, de az, hogy megtanuljuk egy más szemszögből nézni - felülről, egy spirituális nézőpontból - számunkra teszi élhetőbbé és elfogadhatóbbá, a mára már tragikussá vált társadalmi iszonyokat - igen, jól olvastad, ISZONYOKAT, és véletlenül sem viszonyokat. Igaz, nem is nagyon várható más, hisz egyéni szinten sem túl rózsás a helyzetünk, hogyan is lehetne az társadalmi szinten. 

A probléma gyökere szerintem a RENDSZER alapú felépítésben van. Minden alapja "A RENDSZER", legyen az állami, oktatási, egészségügyi, igazságszolgáltatási ...., elveszett az egyén, a lélek, a szeretet jelentősége, az emberiesség, a humánum. A felsorolt rendszerek mindegyike emberekkel - lelkekkel - foglalkozik, de lelketlenül, tárgyként kezelve az embert, az egyént - legyen az felnőtt, vagy akár gyermek... Ez az a pont, ahol feltétlenül meg kell jegyezzem, hogy tisztelet a kivételnek(!) - mert van! Számtalan kedves, segítőkész és munkáját szeretettel, gondoskodással végző ember van, aki még emberként kezeli az embert, mert maradt benne szeretet és együttérzés - sajnálatos módon belőlük van kevesebb. A rendszer tulajdonsága, hogy "bedarálja" az egyént... Erről egy mese jutott eszembe - amit én személy szerint nagyon szeretek - és mindenkinek szeretettel ajánlok, hogy nézzen meg:  A kis herceg (animációs film, 2015.). Tökéletesen bemutatja azt, amiről írok. A társadalmi iszonyok egy olyan téma, ami sajnos állandóan jelen van az életben - bármely időpontot is írjunk a naptárban, jelentősége és jelentése kortalan. Kortalanságának talán pont az az oka, hogy észrevegyük egyén szinten a rendszer működésképtelenségét, és levonjuk a megfelelő konzekvenciát. Valamiféle közösségi, társadalmi szintű változás csak akkor következhet be, ha átlépünk egy "kritikus tömeget", ha egyénileg azok az emberek lesznek többségben, akik tesznek önmagukért, elkezdik meglátni az önön, és a rendszer hibáit - rájönnek, hogy a rendszert "bütykölni, módosítani, javítgatni" nem lehet - csak eldobni, elvetni. A rendszer alap hibája, hogy tekintélyelvű, épp ezért FÉLELEMre épül. Ez egy hibás kiindulási pont, hisz hogyan is működhetne bármi jól, kielégítően, örömet és boldogságot hozva életünkbe, ha FÉL-ELEM az alapja... soha nincs lehetőség megélni általa a teljességet, az egységet, az egészet ... a szeretetet. Tudom, most azt gondolod, hogy lehetne ezeknek a rendszereknek az alapja a szeretet. Azért, mert más nem lehet! Semminek nem lehet más az alapja, ha mégis, akkor ne csodálkozzunk, ha nem működik, vagy csak keserűséget, egyre több nehézséget és fájdalmat generál az életünkben - leszünk egyre elkeseredettebbek, elégedetlenebbek, keressük az okokat, de nem találjuk, nem látjuk fától az erdőt!

Állam, államhivatalok, oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás ..., hogy csak a legnagyobb rendszereket említsem. Kivétel nélkül a TEKINTÉLY a meghatározó, a HATALOM mámora, hogy "élet-halál ura vagyok, azt csinálok, amit akarok".... Húúúha... Félelmetes! ... Igaz? Erre épül minden, ami a társadalmunk alapja. Miniszterek, államhivatalnokok - kell ettől nagyobb hatalom?! Szükséges egyáltalán magyarázni bármit is ezen? Pártállástól függetlenül - több milliós fizetéssel (egyéb dolgokba nem szeretnék belemenni ...) mondják meg a nép gyermekének, hogy kell spórolni, szükségesek az intézkedések, legyünk megértőek "ínséges, háborús időkben össze kell húzni a nadrágszíjat, fogjunk össze...." Gondolom mindenki tisztában van a miniszter szó eredeti jelentésével!? Szolgát jelent, a nép szolgáját! Hol beszélhetünk itt a szó nemes értelmében vett szolgákról(?) - nem csak hazánkban, hanem az egész Földön!? Mutasson nekem valaki egyetlen hiteles, szeretet alapon működő, a hivatását gyakorló, a nép érdekeit szem előtt tartó, azzal igaz sorsközösséget vállaló politikust - a nép szolgáját! 

Ne csodálkozzunk, hogy a rendszer innentől kezdve lejjebb szereplő egységei, a rendszer többi része sem működik - valójában sehogy sem... csak munkahelyeket teremt kisebb-nagyobb fizetésekért, de az eredeti funkcióját, rendeltetését egyáltalán, vagy csak töredékesen képes teljesíteni. Igaz a mondás: "fejétől bűzlik a hal" - ez nagy vonalakban, társadalmi szinten is igaz, de igaz a kisebb egységekben is ... legyen szó bármilyen vezetőről, igazgatóról... egy kisebb rendszert irányító személyről - akármilyen titulussal. Ha nem működik a rendszer, ott mindig gond van a vezetővel.

Az oktatás ... a lassan már körvonalazódó rendszerben, amiről írok - kinek szolgálná az érdekét, hogy önismerettel rendelkező, önálló gondolkodásra képes, saját véleményt formálni tudó új generáció születhessen az iskolák padjaiban!? A lexikális tudás - és sajnos már ez is központosított, egy érdekcsoport érdekeinek szája íze szerint meghatározott tudásról van szó - túlértékelésével, az iskolák többségében a félelem alapú, büntető és nem önmagához mérve értékelő rendszerben a gyerekeink semmi egyebet nem tanulnak meg, mint azt, hogy az a "jó gyerek", "jó állampolgár", aki a legtökéletesebben kiszolgálja a rendszert, legjobban behódol, nem gondolkodik, csak magol,  tökéletesen meg tud felelni az elvárásoknak - a meghatározott "NORMÁLIS"-nak. Ezen az úton képes végig vágtázni... - nincs semmilyen korlátozó tényező az életében: figyelemzavar, magatartászavar, logopédiai probléma, bármely "disz-es" nehézség, autizmus ..., bármi egyéb, amit nem vesz figyelembe a rendszer, mert "nem normálisnak" bélyegezte. A normális gyerek képes végigjárni az iskolákat - esetleg otthonról is kapja az elvárás hegyeket - majd rájön idővel, hogy jól működik a rendszerben - hisz képes rá - felfedezi kik is rendelkeznek hatalommal - akiknek eddig meg kellett felelnie- és máris megvan az életcél! "Eljött az én időm, majd innentől kezdve nekem fognak akarni megfelelni!" ... Ügyvéd leszek, orvos leszek, miniszter leszek .... Gyermekeink jelenleg a lelketlenséget és hatalommániát tudják a felnőtt társadalomtól tanulni - sajnos csak ennyire vagyunk képesek. Hatalom, pénz, gátlástalanság, félelem ... ezek az örökségeink. Érdemes lenne egyén szinten magunkba nézni..., elgondolkozni azon, hogy valóban ezt szeretnénk-e?!

Az egészségük, igazságszolgáltatás témakörrel kapcsolatos véleményem esszenciáját megpróbálom egyben megfogalmazni - bár mindegyik téma önállóan is feldolgozható hatalmas egység, könyvet lehetne külön-külön is írni róla. Egészségügy, igazságszolgáltatás ... hát, ha van iszonyat, akkor ez az! Rendszer szinten egészen biztosan, de sokszor sajnos egyén szinten is - ismét tisztelet a kivételnek... Értem én, hogy mindkét hivatás (ugyebár annak kellene lenni, de sok esetben csak megélhetés és munka) nagyon kimerítő, bele lehet fásulni..., de kérdem én, mibe nem lehet? Ha a szeretet elvész, akkor minden hivatásba, minden feladatba és munkába belefásul az ember... teljesen mindegy, hogy óvónő, tanár, orvos, rendőr, bíró, ügyvéd, vagy pénztáros, eladó. Viszont nagyon nem mindegy milyen felelősséggel járó szakmát választott az ember. Minél nagyobb a hatalmad, annál nagyobb a felelősséged! Nem ártana, ha ezt mindenki tudná és tudatosítaná magában! Amíg az orvos csak egy testet lát, amíg az a lényeg, hogy érzelmileg biztosan ne váljon érintetté - ne legyen érzelmi, emberi kapcsolata a páciensével - ez lenne a szeretet alapú működés lényege - amíg nem holisztikusan közelít a másik ember problémájához, csak izoláltan egy területet vizsgál, kutat, de az egészet, a teljeset figyelmen kívül hagyja, esélytelen, hogy valóban segíteni, gyógyítani tudjon! Kizárólag kezel, tüzet olt, fájdalmat csillapít, a felszínen valami okozatot eltűntet, de az okot se fel nem deríti, se meg nem szünteti. Önmagamat gyógyítónak, segítőnek nevezni - bármilyen segítő hivatást érthetsz alatta - úgy, hogy a szeretetnek a szikrája sincs benne a "munkámban" ... hát...mi, ha nem ez a paradoxon! Ez a rendszer egyik problémája. A másik - ami minden egyéb területre is ugyanúgy igaz, de itt kiemelt jelentőségűvé válik - a felelősség nem vállalása és hárítása. Mindenki menti az irháját! Mindig, minden körülmények között. Szégyenletes! Akinek hivatása van, különösen fontos lenne, hogy ne csak letudni akarja a feladatát, a munkáját, hanem érezze át a súlyát! Lehet neki ez az ezredik ügye, páciense..., de aki ott ül előtte... - esetleg kétségbeesve, megrémülve, összetörve, aggódva, rettegve, megtörve... - annak a saját élete, vagy a gyermeke élete - nem tömegcikk, nem egy a sokból, érzelmileg érintett, kötődik, szeret, érez! Ezt egyetlen esetben sem lenne szabad elfelejteni!!! - a felelősséget ő maga vállalta: orvos, rendőr lett..., nem háríthatja másra a felelősséget, nem ihatja meg más a levét az ő fásultságának, fáradtságának, unalmának... Újból megismétlem, a hatalom felelősséggel jár. Minél nagyobb a hatalmad, annál nagyobb a felelősséged!

Meg kell tanulnunk hitelesnek lenni - amíg bort iszunk és vizet prédikálunk, reménytelen a helyzet! Elgondolkoztál azon valaha, hogy milyen erkölcsi és akár jogi alapja van egy tanárnak, orvosnak, pszichológusnak, pszichiáternek, rendőrnek, bírónak ítéletet mondania, felelősségre vonnia bárkit, ha ő maga cigarettázik!?! Számomra megdöbbentő! A cigaretta ugyanolyan függőség, mint az alkohol és a különféle drogok... Azért mert a társadalom hozott egy kimondott-kimondatlan közös megállapodást, megmegegyezést, hogy ezeket a szereket rangsorolta... attól még mindegyik függőség! Aki bármelyiket használja rendszeresen - az élete mindennapjainak állandó és meghatározó része - az FÜGGŐ! Tetszik vagy sem, szerintem ennek ugyanolyan alap elvárásnak, kritériumnak kellene lenni, mint bármilyen alkalmassági vizsgálatnak ezeken a pályákon. Hogy mondhat egy bármilyen szertől függő ember ítéletet, véleményt, hozhat súlyosabbnál súlyosabb ítéleteket más emberek felett, mikor önmaga sem képes a saját függőségéről lemondani - véleményem szerint nincs különbség, csak a szerek hatásában, de jelentőségében és az alap problémát tekintve egy kategóriába tartoznak. 

Maszkok, amiket hordunk... jelmezek, szerepek. Felvesszük őket, azonosulunk velünk, és észre sem vesszük, hogy nem vagyunk hitelesek, azt hisszük azonosulunk ezekkel a szerepekkel tökéletesen játsszuk őket, formáljuk a figurát, akit választottunk, de kívülről, amikor valaki más nézi, képes az álarcunk mögé látni. Észreveszi a hibánk, a hiteltelenségünk, hogy mi is ugyanolyan halandók, gyarlók vagyunk, akik hibáznak. Nincs is ezzel alapvetően semmi gond - mind emberek vagyunk, mind hibázunk - a gond azzal van, ha nem akarunk - sőt képtelenek vagyunk - ezzel szembenézni, és se nem tudunk, se nem akarunk változtatni rajta, a felelősséget pedig nem vállaljuk. Ha emiatt más ember is sérül, esetleg másnak okozunk fájdalmat és szenvedést, az a felelőtlenség kategóriája, akkor is, ha azt hisszük, hogy az általunk választott szakma, hivatás erre nekünk lehetőséget, felmentést ad - úgysem sérülhetünk - mert mi vagyunk élet-halál, a rend, a biztonság, vagy a tudás urai... A személyes, egyéni felelősségét senki nem kerülheti el. Amit adunk azt előbb-utóbb visszakapjuk - legyen ez akár jó, akár rossz... 

Egyén szinten kell kezdeni a változást, hogy egyszer megérhessen rá az emberiség, hogy a változás, átalakulás nagyban, társadalmi szinten is megtörténhessen... és ne társadalmi iszonyban, hanem egymásért felelősséget vállalni képes és akaró, tudatos lényekké válhassunk, és együtt szeretetben létezhessünk.

Szeretettel, Mika Gabi

Kivételesen két Hamvas Béla idézetet fűznék a mai írásomhoz:

"Mindenki meg akarja szolgálni azt, amit elsején kap, és olyan világnézeti elveket táplál, amelyek jövő havi fizetését is biztosítják. Nem munkából, hanem hazugságból élünk. Egyetlen ilyen lény merő jelenlétével ezer ember életét mérgezi meg." 

"A gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, persze maradunk ott, ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk."  /Hamvas Béla/