Vágyak

2023.01.26

Vágyak, vágyakozás... lelkünk mélyén bújócskát játszó érzések, fantáziák, melyek várják, hogy erőnk és szenvedélyünk által valóra váltsuk őket. Egy részüket megéljük, megtapasztaljuk - lubickolunk beteljesülésük gyönyörében... A maradék rejtve marad, szunnyad tovább a felszín alatt várva a megfelelő pillanatot, a lehetőséget, hogy feltörjön a mélyből magával ragadjon, ellenállhatatlanul, hogy az emberi létezés legszebb megvalósulását élhessük meg általa. 

A vágyakozás veszélyes üzemmód, hisz az illúziók, elképzelések világában kószálunk általa, tudatosan, vagy tudattalanul... De hát maga az élet nem egy illúzió? Nem lehet csak álmodjuk az egészet? Honnan tudjuk, hogy épp melyik tudatsíkon létezünk? Honnan tudhatjuk bizonyosan, hogy a körülöttünk megjelenő világ nem csak egy álomkép, fantáziánk tüneménye? Biztos volt már olyan álmod, ami annyira magával ragadt, hogy teljesen valóságosnak tűnt. A rémálmokból megkönnyebbülés felébredni, de amikor valami különlegesen jót álmodunk, mikor elcsábít a fantázia világa, mert édes, gyönyörű és sokkal-sokkal izgalmasabb, és kívánatosabb mint a valóság... bizony mély csalodottságot érzünk ébredés után... legszívesebben visszamennénk és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk. Mily keserű érzés, hogy örökre a homályba veszett az a világ, ahol annyira csodálatos volt, szinte földöntúli boldogságot, könnyedséget és örömet éreztünk, ahol minden pontosan úgy alakult, ahogy azt elképzeltük, ami tökéletesen megfelelt a vágyainknak, álmainknak... A vágyaink tudatosítása, a szenvedély erejével való megvalósítása talán kicsit közelebb hozza ezt az elveszettnek hitt csodavilágot. 

A vágy magában foglalja a szenvedély erejét, a tüzet, azt a mérhetetlen energiát, ami által megvalósulhat..., de a vágy, csak egy remény, egy idea, egy magával ragadó elképzelés, amit kimondhatatlanul szeretnénk megélni, megtapasztalni. A vágynak van célja, iránya, egy középpontja, amire - akire irányul - ezt lehet tudjuk, tisztában vagyunk vele, de lehet csak a tudatalattinkban kóborol valahol, és egyáltalán nem vagyunk rá tudatosak. Az elfojtott, tudatszint alatt várakozó vágyak nem mondhatók a barátainknak, egészen addig, amíg fel nem fedezzük létüket és meg nem értjük jelentésüket, céljukat. A tudatalattinkból feltörő - vagy éppen az elnyomásban tartott - vágy bizonyára a szenvedés megtapasztalását, élményét fogja adni számunkra. Ha bátrak vagyunk és le merünk ereszkedni lelkünk legmélyére, vállalva minden veszedelmet, minden félelmet - szembeszállva és legyőzve a bennünk lakozó démonokat - már egy tiszta, fénylő vágyat fogunk a felszínre hozni magunkkal, ami már nem szenvedést hoz az életünkben, hanem a szenvedélyt. Utólag vesszük csak észre, hogy az az erő, az a bátorság, amivel vállalni tudtunk minden kihívást, képesek voltunk legyőzni a legmélyebb félelmünk, az nem más volt, mint a szenvedély. A szenvedély, maga a lelkesedés, a teljes hittel végzett cselekvés, a belső erőnk kimeríthetetlen energiaforrása, a tűz - ami nem más, mint a tiszta szeretet teremtő ereje. A szenvedéllyel - belső hit és bizonyosság által - napvilágra hozott vágy, már nem szenvedést tartogat a számunkra, hanem beteljesülést és kiteljesedést. 

Az évek száma - hány földi évet jártunk végig - a korosodás, öregedés nem jár szükségszerűen együtt vágyaink, álmaink elvesztésével. Meg kell őrizzük szívünkben a hitet, a szenvedély vad tomboló táltos paripáját - bármi áron, minden áron! A lehetőségeinknek mi szabunk határt, mi döntjük el, hogy a félelmet növeljük-etetjük önmagunkban - lemondva az örömökről, a vágyakról és azok beteljesülésének lehetőségéről, vagy az évek előrehaladtával sem veszítjük el önmagunk, hanem pont ellenkezőleg! Felfedezzük önmagunk, felfedezzük az erőnk - rádöbbenünk mennyi időt vesztegettünk el megadva magunk a félelmeknek - megérünk, bölcsebbek leszünk és rájövünk, hogy csak a félelemmel, a megalkuvással, a kishitűséggel van veszteni valónk és azzal, ha meg sem próbáltuk, azt amire annyira vágytunk. Amikor elhisszük, hogy nem vagyunk rá képesek, elhitették velünk, hogy lehetetlen. Elhitette a társadalom, a család, a barátok, jó és rosszakaróink, hogy egy külső szemlélőnek, egy külső "hatalomnak" kell megfeleljünk - elhitették saját félelmeikből és képtelenségükből kiindulva. Nem kell megfelelni senkinek és semminek! Ha a szíved - a szeretet - a középpontod, akkor nincs szükség megfelelni senkinek, nem tudsz olyat tenni, ami elítélendő, vagy "rossz" lenne - és bizonyosan ártani sem fogsz senkinek. Csak tudd, hogy ki vagy, mit szeretnél, azt hogy szeretnéd megvalósítani és minden energiát, tüzet, szenvedélyt adjál bele! Éld az életed -akár fiatal vagy, akár öreg... a kor nem számít csak a megélés, az élmény, az érzelem - amit élsz.

Belefásulni az életbe, megadva magunkat a félelmeknek, külső elvárásoknak nem nagy teljesítmény, bárki képes rá, hidd el! De megőrizni - minden viharban, káoszban, fájdalomban, szenvedésben, veszteségben- a belső hitünk, erőnk, a lelkesedésünk az élet iránt, újra és újra fellobbantani a szenvedély tüzét, megtalálni a belső középpontunk, reménnyel-hittel, lelkesen belevágni új dolgokba, nem félve a változástól ... hát ... ehhez kell az erő, a teljesítmény, ez már nem kis feladat! Újra és újra felállni a padlóról - akárhányszor is kényszerít az élet két vállra! Vágyaink, álmaink megélésének a lehetősége fiatalon tart - hiába öregszik a test, a lélek kortalan - nem lehet eldobni az élményeket, az örömet magunktól csak azért, mert meggyűrt, meggyötört az élet - ha feladjuk, és leülünk a kispadra, mi értelme az egésznek? Ha nem tudsz lelkesedni semmiért, senkiért... nincsenek vágyaid, álmaid, céljaid, érzések, amikre vágynál-várnál... mi visz előre, mi hajt tovább és tovább? A puszta létfenntartásért vívott küzdelem(?), az elvárásoknak való megfelelés teljesítése, vagy az, hogy 365 napból 7-14 napot nyaralj, a többit pedig mint egy érzéketlen robot, automata üzemmódban végigtold? Nem hiszem... A vágyak, mindennapjaink részei kell hogy legyenek, minden nap kell lelkesedni szenvedélyesen valamiért - még ha apróságnak is tűnik..., hisz általa tudod őrizni a szívedben lobogó tüzet, ami életet és teremt. Minden nap etesd szenvedélyed vad, féktelen, tomboló táltos paripáját -  hiteddel és háláddal - hidd el, a megvalósulás előbb-utóbb "bekopogtat" az ajtódon!

Szeretettel, Mika Gabi

"Vágyainkkal, hitünkkel és tévhitünkkel, de főleg a tudattalanunkba rejtett "életképzeletünkkel" formáljuk magunkat és szüljük meg a jövendőnket." /Müller Péter/